Sport

2012.11.17. 18:20

Kihagyott büntetők és bombagól Kecskeméten

Az utolsó percben csúszott ki a győzelem a Paks kezéből Kecskeméten. Két tizenegyes is kimaradt, egy a hazai, egy a vendégoldalon.

TEOL/R.G.

Tomiszlav Szivics nem viccelt a meccs előtt, amikor azt nyilatkozta, hogy több helyen is változni fog a Paks kezdőcsapata a legutóbbi, Kaposvár elleni összecsapáshoz képest. Nos, Kecskeméten a kezdősípszó pillanatában nem volt ott a pályán az atomvárosiak soraiban Sifter Tamás, Lázok János és Vayer Gábor – azt azonban nem lehetett tudni, hogy taktikai okokból maradtak-e ki, vagy azért, mert a szakvezető nem volt elégedett a somogyiak ellen mutatott játékukkal.

A vajdasági szakvezető az alföldi városban érte el legnagyobb sikereit az NB I-ben (2011-ben Magyar Kupát nyert a Vidi ellen), nem csoda, hogy a szokottnál nagyobbat dobbant a szíve, amikor helyet foglalta a kispadon. Hát még akkor mekkorát dobbant, amikor a 12. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, ám Francis Litsingi gyatrán a kapu fölé bombázott. Jól kezdett a Kecskemét, a Paks nem találta a ritmust.

Aztán a kihagyott tizenegyes fordulatot hozott, egyre bátrabbak lettek Tököliék, és meg is szerezték a vezetést. Az más kérdés, hogy sok közük nem volt a gólhoz, Kulcsár Dávid baloldali beadása után Vaskó Tamás nemes egyszerűséggel a saját kapujába pörgette a labdát. A kecskemétieket megfogta a gól, a folytatásban kevésbé voltak veszélyesek, igaz a Paks sem „szaggatta az istrángot”. Helyzet kevés volt, annál többet szabálytalankodtak viszont a csapatok.

A fordulás után veszélyesebb lett a Paks – elsősorban annak köszönhetően, hogy Szivics mester becserélte Lázok Jánost. A középpályás olyannyira lendületet hozott, hogy nem sokkal beállása után kiharcolt egy tizenegyest. Más kérdés, hogy Simon Attila ugyanolyan gyatrán rúgta, mint Francis Litsingi, Borszéki Csabának nem okozott gondot a hárítás. A paksiak a Kaposvár ellen is kihagytak egy tizenegyest, Vayer Gábor akkor hasonlóan rosszul végezte el, mint tette azt most Simon.

Ha gól, minden bizonnyal eldőlt volna minden, de így még maradtak izgalmak a végére. Sőt, az utolsó percben kiderült: végzetes hiba volt elrontani a 11-est. A KTE igencsak megnyomta a hajrát, és Pekár László az utolsó percben szabadrúgásból be is vette a Paks kapuját, Csernyánszki Norbert csak beleütni tudott a lövésbe. A fiatal középpályás néhány perccel korábban szintén közel volt a gólhoz szabadrúgás után, de a paksiak kapusa akkor még nagy bravúrral védett. A paksiak a bajnokságban immáron a nyolcadik döntetlenjüket játszották – így nem lesz könnyű elmodzulni az alsóházból. Jövő szombaton a Pécsi MFC vendégei lesznek az atomosok.

OTP Bank Liga, 15. forduló. KTE Ereco–MVM Paks 1–1 (0–1). Kecskemét, 2500 néző. V: Németh Á. Kecskemét: Borszéki – Koszó, Vaskó, Póti, Forró – Patvaros (Pekár, 65.), Ramos, Szavics – Litsingi (Salami, 74.), Tarabai, Burgos (Dosso, 82.). Vezetőedző: Horváth Ferenc. Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Szabó J., Csehi T. – Bori (Lázok, 61.), Sipeki (Bartha, 67.), Fiola, Kulcsár D. – Simon A., Tököli (Heffler N., 79.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Gól: Pekár a 90., illetve Vaskó (öngól) a 16. percben.

TEOL/R.G. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!