Sport

2013.07.21. 19:08

Értékes UFC-győzelem a Cegléd ellen

Beindult a nagyüzem a megye futballpályáin – a hétvégén már tucatnyi csapat játszott felkészülési mérkőzést. A legértékesebb sikert a Szekszárd jegyezte.

TEOL

Magasabb osztályban játszó csapatok ellen lehet igazán lemérni, hol is tart valójában egy-egy csapat a felkészülésben. Az NB III-as Tolle UFC Szekszárdnál is így gondolták, amikor egy kiscsapat (amely ellen garantált a többgólos siker) helyett az átszervezett NB II-ben játszó Cegléddel kötöttek le felkészülési mérkőzést. Kvanduk János együttesének nem is volt könnyű dolga, ennek ellenére sikerült nyernie. Az ugyancsak NB III-as bölcskeiek sem „aprózták el”, ők az ugyancsak NB II-es Dunaújvárossal meccseltek, s bár ez nem ez első csapat volt (az a Videotonnal játszott Székesfehérváron), kétségtelenül remek futballisták alkották a Kindl István csapata ellen fellépő vasgyári gárdát.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Márk Attila (sárgában) szerezte a szekszárdiak első gólját a Cegléd ellen (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]Tolle UFC Szekszárd–Cegléd 3–2 (2–0). Szekszárd: Csapó L. – Pulcz, Márton E., Nánási, Dobra – Fejes (Kun A.), Mészáros I., Czinkon – Schmidt Zs. (Márk K.), Deli D. (Obot), Márk A. Edző: Kvanduk János. A szekszárdi gólszerzők: Márk A., Schmidt Zs., Márk K.
Bölcske–Dunaújváros-PASE 4–2 (1–2). Bölcske: Heim (Cseri) – Höss (ifj. Süvöltős), Laták, Féhr, Blatt (Besenczi Z.) – Besenczi I., Fröhlich – Tóth J., Nagy D. (Süvöltős), Szili I. – Eisenberger. Edző: Kindl István. A bölcskei gólszerzők: Süvöltős, Szili I., Nagy D., Tóth J.

A megyei I. osztályú együttesek közül a Dombóvár aratta a hétvége legfölényesebb győzelmét, ám a megyei II. osztályban szereplő Döbrököz – nem megbántva ezzel a kiscsapatot – elleni sikert közel sem lehet értékmérőnek nevezni. Nem úgy a Tolna és a Bátaszék meccsét. Előbbi ugyan csúnya vereséget szenvedett, de a Pécsváradról, Kozármislenyből és Szentlőrincről megerősített szászváriak ellen ez belefér. A bátaszékiek több kulcsemberüket nélkülözve értek el gólzáporos döntetlent. A Tevel az Uszódot verte, érdekesség, hogy a Bács-Kiskun megyeieknél pályára lépett Kiss János, a teveliek edzője (aki ezúttal saját csapata ellen csillogtatta tudását) és Kalmár Ferenc is.
Tamási 2009 FC–Karád SC 1–0 (0–0). Tamási: Balogh B. – Vlocskó M. (Bernáth), Schmidt D., Kovács R. (Tóth R.), Hegedűs D. (Boda) – Tóth Z. (László M.), Juhász A. (Béres), Pintér A. (Pruck), Herr N. – Kovács P. (Márkus K.), Baranyai D. (Mudris). Játékos-edző: Márkus Krisztián. Gól: Márkus K.
Bátaszék–Tolle UFC Szekszárd vegyes 4–4 (1–2). Bátaszék: Fügedi (Hujbert) – Lieszkovszky, Horváth L., Stefán, Péter J. (Fábián Cs.) – Camara, Rozgonyi, Gábor P., Mészáros T. – Horváth G., Sárközi Gy. (Tóth B.). Edző: Dienes Pál. Gól: Horváth G. 3, Mészáros T., illetve Tornóczki, Dienes G., Ranga, Sirok.
Tevel–Uszód 5–2 (5–1). Tevel: Zsilinszky – Nagyfalusi I. (Kertész G.), Nagy Z., Kertész D., Ferenc M. – Nagy P., Sas D., Sas M., Wascher – Szabó J., Ahmed (Fazekas M.). Edző: Kiss János. Gól: Szabó J. 3, Wascher 2.
Szászvár–Tolna VFC 6–1 (2–1). Tolna: Kiss G. (Márton) – Wéber, Tóth M., Házer (Karszt L.), Mausz P. – Mátyás (Szabó N.), Borda, Rikkers – Sümegi, Szabolcska (Batánovics), Merkl Máté. Edző: Wiesner József. Gól: Szabolcska.
Róna Kft. Dombóvári FC–Döbrököz 8–1 (3–0). Dombóvár: Szabados (Sztropkó) – Kovács R., Farkas I., Várai, Farkas R. (Baranyi) – Keczeli (Illés), Androsics, Kardos E., Kázmér – Bódis, Czonev. Játékos-edző: Kardos Ernő. Gól: Kardos E. 3, Czonev 2, Bódis 2, Androsics, illetve Gillich.
Kölesd–Tengelic 1–3 (1–1). Kölesd: Ellermann T. (Zsilinszky) – Weisz P. (Gazdag), Nagy P., Bors (Baksai), Dömötör – Kovács R. (Koller), Sárközi F. (Miklós T.), Váli (Csicsó), Weisz T. (Borbély I.) – Dudás G., Szili Á. (Varga R.). Edző: Sánta István. Gól: Dudás G., illetve Nesz M. 2, Benizs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!