Sport

2014.08.13. 13:01

Magyar Gergelynek van egy kis hiányérzete

Sajnálja, hogy a franciák elleni, két ponttal elbukott negyeddöntő miatt nem jutott be a négy közé a magyar csapat az U16-os Európa-bajnokságon, de úgy véli, így is büszkék lehetnek arra, amit elértek. Magyar Gergellyel, a KSC Szekszárd szakvezetőjével, a szövetségi edzővel értékeltük a debreceni kontinensbajnokságot.

TEOL/Rónai Gábor

– Nagyszerűen kezdtek, sorra nyerték a meccseket, a vége azonban nem sikerült valami szépre. Csalódott?
– Amikor a franciák elleni meccset két ponttal elveszítettük, csalódott voltam, de így utólag visszagondolva azt mondom, a lányok büszkék lehetnek a teljesítményükre – értékelt Magyar Gergely, a válogatott szakvezetője. – Ha valaki azt mondja az Európa-bajnokság előtt, hogy hatodikak leszünk, akkor gondolkodás nélkül aláírom, de így egy kis keserűség azért maradt bennünk, hiszen csupán két ponton múlott, hogy nem jutottunk be a négy közé. A franciák ráadásul semmivel sem voltak jobbak mint mi, ám mi a végére elfogytunk, és ez sajnos a hajrában már meglátszott a teljesítményünkön.

– Melyik volt a legjobb meccsük az Európa-bajnokságon?
– Mindenképpen a spanyolok elleni. A címvédő ellen nagy győzelmet arattunk, álomszerűen kezdtünk, mindenki extrát nyújtott. Gyorsan elmentünk tíz ponttal, és ez meghatározta a meccs kimenetelét. Látszott rajtuk, hogy meglepődtek, hogy nem ilyen magyar csapatra számítottak. Aztán feljöttek, át is vették a vezetést, de ekkor két-három játékosunk is vezérré lépett elő, és a végén mi örülhettünk. Emberemlékezet óta nem vertük meg a spanyolokat korosztályos világversenyeken, érthető volt, hogy hatalmas volt a boldogság. De említhetném a horvátok elleni összecsapásunkat is: hét másodperccel a vége előtt még riválisunknál volt az előny, de aztán Studer Ágnes a félpályáról bevágott egy hárompontost. Szóval ilyen meccseink voltak ezen az Európa-bajnokságon.

– Milyen volt ez a kontinensbajnokság, milyenek voltak az ellenfelek? Az oroszok nyertek, valóban ők voltak a legjobbak? A csehek megérdemelték az ezüstérmet, vagy az általunk legyőzött spanyolok a bronzot?
– Az oroszok bombaerősek voltak, nemcsak itt, U16-ban, de az U18-asok között is simán megállták volna a helyüket. Fizikálisan lehetetlen volt felvenni velük a versenyt, szerkezetileg is nagyon jók voltak, kitűnő csapatot gyúrt belőlük a korábbi kitűnő játékos, Anna Arkhipova. Szerintem nálunk, a magyar élvonalban is megállná a helyét ez a csapat. A csehek a könnyebbik ágon voltak, és volt egy kiemelkedő tudású játékosuk, a 195 centi magas Julia Reisingerová, aki korlátlan úr volt a palánkok alatt, lehetetlen volt kikapcsolni a játékból. Az általunk legyőzött spanyolok is jó csapattal jöttek, nekik is volt egy kiváló centerük és egy ponterős mezőnyemberük – ebben a korosztályban ez már elég a sikerhez.

– Studer Ágnes személyében szekszárdi játékos is ott volt a keretben, sőt a csapat egyik legjobbjának bizonyult, több statisztikai mutatóban is az élen végzett. Elégedett volt a teljesítményével?
– Ági hozzáállásáról mindent elmond, hogy alig ért véget az U17-es világbajnokság, ahol ugyebár bronzérmet szereztek, már szeretett volna csatlakozni hozzánk. Nagyon jól érezte magát a válogatottban, ez meglátszott a teljesítményén. Ment előre, hajtott, küzdött, ha kellett, a hátán cipelte a csapatot, ha kellett, szedte a lepattanókat, ha pedig arra volt szükség, a félpályáról vágott be egy hárompontost. Minden tiszteletem az övé, hiszen azok után, hogy a csehországi vb-n 11 nap alatt lejátszott kilenc meccset, ugyanezt megcsinálta itt, Debrecenben is. Ha ő nincs, akkor nincs az az öt győzelem sem az elején, és akkor ki tudja, hányadik helyen végzünk. Ő is csalódott volt a torna után, ám úgy gondolom, ahogy a többieknek, úgy neki sincs oka a szomorkodásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!