Sport

2015.09.12. 10:47

A legjobbakkal is szeretnék felvenni a versenyt

Szeretne közvetlenül a legjobbak mögött végezni a Brand Mission Tolna-Mözs csapata a női futsal NB I 2015/2016-os szezonjában. Frank Tamás szakmai igazgató azt mondja, készen állnak a rajtra.

Rónai Gábor ([email protected])

Diósgyőrben kezdi meg az új szezont a Brand Mission Tolna-Mözs élvonalbeli futsalcsapata. A tolnaiak az első körben szabadnaposak voltak, így két héttel több idejük volt arra, hogy a lehető legjobban ráhangolódjanak a bajnokságra. Az elmúlt idény nem sikerül valami jól (pontosabban nagyon rosszul sikerült), a gárda csupán a hetedik helyet tudta megszerezni. Ennél idén jóval többet várnak...

– A tervezett munkát elvégeztük, mind a fizikai, mind a taktikai részét illetően – mondta lapunknak Frank Tamás. – Azt gondolom, hogy jó úton járunk, a lányok szinte valamennyi edzésen részt vettek, ez biztató a rajt előtt. Abban reménykedem, hogy sokkal érettebb, taktikusabb játékkal rukkolunk majd elő, mint az elmúlt idényben, s sokkal jobban fog működni a védekezésünk is. A szezonnak két olyan kapussal vághatunk neki, akikkel garantált a mínusz tizenöt gól, ugyanakkor egy góllövő csatár hiányzik a keretből, aki tudná hozni az átlag 15-20 gólt. A felkészülési időszakban a helyzetkihasználásunkon ez meg is látszott, de remélem, hogy sikerül ebben is előre lépnünk.

A tolnaiak négy játékost igazoltak a nyáron, a kapus Vincze Anikó a sportág legjobbja, Ferenczi Anna a rutinjával segíthet, Megyes Ágnes és Bozsik Nikolett pedig a fiatalos lendületet teheti hozzá. Egy nagy hiányzójuk ugyanakkor lesz a tolnaiaknak: a klub ikonja, Simon Bogi két évtized után szögre akasztotta a csukát.

– Bogi nagyon fog hiányozni, hiszen kulcsembernek, emblematikus figurának számított a csapatban –  folytatta Frank Tamás. – Amikor a szezon vége felé először mondta nekem, hogy a visszavonulás gondolatával foglalkozik, azt kértem tőle, hogy gondolja át, és az első edzésig hozza meg a döntést. Reméltem, hogy vele együtt futunk neki ennek a szezonnak, de megértettem az érveit.

A Diósgyőr 6–2-es győzelemmel kezdett az Univerzum otthonában, tehát egy lendületet vett csapathoz látogatnak a tolnaiak.

– Az ellenfelünknek van négy-öt rutinos játékosa, ők fizikálisan is erősek – elemezte az első ellenfelet a szakember. – Megpróbálunk stabil védekezésből indított gyors kontrákkal operálni. A felkészülési találkozókon és a fiúcsapatunk ellen vívott edzőmeccseken ez működött, remélem, a DVTK ellen is működni fog. Optimista vagyok. Kiegyensúlyozott bajnokság elé nézünk, szerintem az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb szezonja lesz a mostani. Egy forduló után messzemenő következtetéseket nem vonnék le, de azt látni lehet, hogy a Győr, a Hajdúböszörmény és az Astra most is ott lesz az elején. Ha ott tudunk lenni szorosan mögöttük, szerintem mindenki elégedett lesz.

A Tolna-Mözs őszi mérkőzései

I. forduló: szabadnap. II. forduló, szeptember 12., szombat: DVTK-Miskolc–Tolna-Mözs 15.30. III. forduló, szeptember 27., vasárnap: Szekszárdi UFC–Tolna-Mözs. IV. forduló, október 4., vasárnap: Tolna-Mözs–Hajdúböszörmény 17. V. forduló, október 11., vasárnap: Debreceni EAC–Tolna-Mözs. VI. forduló, november 8., vasárnap: Tolna-Mözs–Univerzum 17. VII. forduló, november 14., szombat: Rába ETO–Tolna-Mözs. VIII. forduló, november 22., vasárnap: Tolna-Mözs–Astra Kiskunfélegyháza 17. IX. forduló, december 5., szombat: Skorpió Salgótarján–Tolna-Mözs 13. X. forduló, december 19., szombat: Tolna-Mözs–DVTK-Miskolc. A bajnokság 2016. január 16-án folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!