A legendás bajnokcsapatot ünnepelték szombaton

Figler József nem tudta palástolni érzéseit. Az őcsényi klubvezető arcáról bizony legördült egy-egy könnycsepp, amikor kivonult a pályára a tíz évvel ezelőtti bajnokcsapat. Érthető, hogy elérzékenyült, hiszen a klub történetének legszebb idénye volt az akkori a bajnoki címmel, azóta a negyedik hely volt a sárközi gárda legjobb helyezése. Persze mostanság ennek is örülnének a településen... [caption id="" align="alignleft" width="650"] Batánovics Péter (fehérben) szerezte az őcsényiek egyik gólját, de ez kevés volt a győzelemhez - Galériánkhoz kattintson a képre (Fotók: Makovics Kornél)
[/caption]

Amikor jó pár hónappal ezelőtt az akkori gárda csapatkapitánya, Jaksa Gábor azzal hívta fel, hogy összehozná egy gálameccsre a legendás őcsényi csapatot, némi kétkedéssel fogadta az ötletet. Hitte is, meg nem is, hogy összejöhet. Az aranycsapat játékosait sokfelé sodorta az élet, van, aki már szögre akasztotta a csukát, van, aki külföldön próbál boldogulni, miközben az őcsényi futball nagyon mélyre süllyedt.

Az előző idényt az utolsó helyen zárták a helyi „aranylábúak”, akik egyetlen meccset sem tudtak megnyerni, s a 14 rúgot góljukkal szemben beszedtek 201-et!

A Cziráki (Császár) – Babanics N. (Babanics F.), Calka N. (Bárdos Z.), Tóth A. (Gaál), Kadosa (Lubastyik Z.) – Babanics Sz. (Csizolszki), Jaksa P. (Demkó), Calka S. (Acsádi V.), Borbély I. – Kutasi K. (Babanics Gy.), Hegedűs A. (Batánovics) összeállításban fellépő gárdát tárt karokkal fogadnák ma Őcsényben.

„Nyugodtan írja meg, hogy soha nem lesz még egy ilyen csapata a falunak, soha nem lesznek ilyen tisztelettudó gyerekek, mint amilyenek a Jaksa Petiék voltak” – mondta egy idős bácsi, miközben éppen a mellette elfutó Jaksa Péterrel pacsizott.

A régóta külföldön élő és futballozó Jaksa Péter is örömmel jött haza, s húzta magára az egykor imádott őcsényi mezt.

„Jó érzés volt találkozni az egykori játszótársakkal – ezt már Jaksa Gábor, a gálameccs főszervezője mondta. – Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, de így ha másért nem, a visszavágás miatt mindenképpen megrendezzük a találkozót jövőre is. A viccet félre-téve: az a célunk, hogy hagyományt teremtsünk belőle” – tette hozzá Jaksa Gábor.

Boros Attila, az aranycsapat edzője ugyanúgy izgult, amikor elmondta az öltözőben lelkesítő beszédét, mintha tétre menő csatába küldte volna fiait.
Igaz, a szomszédvári rivális decsiek ellen nem lehettett csak úgy kifutni a pályára akkoriban sem. [caption id="" align="alignleft" width="650"] Régen voltak ilyen sokan az őcsényi focipálya „emeletén”
[/caption]

Kiss János, aki a gárdát tíz évvel ezelőtt dirigáló Pozsár Istvánnal karöltve ült a kispadon, a szomszédos települések csapataiból egészítette ki a decsi társaságot. A Prantner – Kaszás, Tóth P., Gaál, Kovács L. – Kuti, Csiki R., Kertész J., Berényi Sz. – Földvári, Csende I. összeállításban kezdő együttesbe csereként Nagyfalusi L., Mészáros G., Szabó Sz., Diriczi és Csizmadia F. állt be. Bár sokan hiányoztak az Őcsény SK után a következő szezonban bajnoki címet nyerő Decs KSE-ből, de a beugrók tökéletesen pótolták azokat, akik nem tudtak eljönni.

Kutasi Krisztián és Batánovics Péter góljára Csende Imre, Kertész József és Csizmadia Ferenc is felelni tudott, így a decsiek örülhettek 3–2-es győzelemnek.

„Jó kezdeményezés volt, remek megmozdulásokat, szép gólokat láthatott a közönség – mondta Kiss János, a vendégcsapat edzője. – Tíz év sok idő, nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, de azok, akik pályára léptek, bizonyították, hogy tudtak és még ma is tudnak futballozni.”

A gálameccset követően közös vacsorával várták a fellépőket, az estet pedig zenés, táncos mulatsággal tették felejthetetlenné.

Az eseményre készített emlékpólók pedig biztosan megbecsült helyre kerülnek majd a szekrényekben, vagy a vitrinekben.