Hallgassa élőben!
Fotó: Mirkó István

Bronzérmet szereztek férfi pólósaink

A magyar férfi vízilabda-válogatott a 2008-as pekingi diadal óta az első olimpiai érmét szerezte meg.

Az utolsó napra már nem változtattak a mesterek a formulán, megtartották a több mezőnyjátékost a kispadon, úgyhogy a két veterán, a 41 esztendős Daniel López Pinedo, illetve a 37 éves Nagy Viktor tempózott a gólvonalra – alighanem utolsó olimpiai és talán válogatott mérkőzésére is, a többiről ne is beszéljünk… –, a cseréjük felült a lelátóra.

Viszont mindenki más ment a vízbe: eddig ugyan inkább az volt a szabály, hogy csak a kezdő hetes ugorhat be a ráúszás előtt, most tucatnyian vetődtek a habokba, a mieink össze is álltak egy hangos csatakiáltásra.

Persze erről még a spanyol válogatott nem lett gyengébb, sőt, a negyed- és az elődöntő nagyjából egy-egy negyedét leszámítva szinte végig tökéletesen pólózó csapat elvitte a labdát, és kétszer is vezetett az első negyedben, amely csakis emberelőnyös találatokat hozott, kettő-kettő szimplát és egy-egy kettőst (3–3).

Ugyanígy ikszre álltunk félidőben is, miután folytatódott a kiállítások eszetlen osztogatása: két negyed után a mezőny kétharmadának volt személyi hibája, négynek kettő is, szóval, nagyjából úgy haladtunk, hogy a végén majd az játszik, aki marad. A kispadon éppenséggel megfogyatkoztunk, mert a spanyolok negyedik találatát feltehetőleg két méteren belül posztolva szerezte Miguel de Toro, amit a mieink nyilván reklamáltak, a spori megítélésre szerint Németh Zsolt másodedző olyannyira hevesen, hogy piros lapot adott neki. Ezért aztán Mátéfalvy Csaba kapusedző vette át a statisztikázás feladatkörét, amúgy hömpölygött tovább a rangadó (5–5).

A harmadik igazán góldúsan alakult: egyetlen találat született, az is fórból és megpattanóból – de legalább mi szereztük (6–5). Egyébként a partról igyekeztek szorosan tartani az állást, a nyakunkba varrtak kiállításokat – úgyhogy bekkelt már a portás bácsi is –, kontrákat, kivideózták Angyal Dániel kapufás ejtését, ám nem adták meg, szóval, idegtépően alakult a meccs, de át végülis az éremért ment, mitől lett volna nyugalmas?!

Vámos Márton két gólt is szerzett kulcspillanatokban (Fotó: Mirkó István)

Kis higgadtságot a mesterek igyekeztek ráerőltetni a játékosaikra, a záró negyed közepe felé mindketten kikérték az idejüket egy-egy fór előtt, csak mi be is lőttük, pontosabban Vámos Márton szétbombázta a kaput, először ékelve kétgólnyi különbséget a felek közé (7–5).

Ráadásul közben szenzációsan ment a védekezés, sokasodtak a blokkok, Nagy Viktor is kapkodta le a labdákat, amiket meg nem, azt az embereink szorításában a kapufára bikázták a spanyolok, akik már kockáztattak is, de az üres kapuval ismét mi jártunk jobban: Magyari Alda tegnap egész pályás gólja után Varga Dénes csak harmadpályásat tett hozzá (9–6)!

Idegesítenio persze maradtak a bírók, akik egymásután pontozták ki az embereinket, az utolsó két percre egyetlenc cserénk maradt. Csakhogy találatot az utolsó 16 perc 53 másodeprcben nem kaptunk, így pedig lehet olimpiai érmet szerezni.

A Szerbia–Görögország döntő magyar idő szerint 9.30-kor kezdődik.

TOKIÓ 2020
FÉRFI VÍZILABDA, BRONZMECCS
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 9–5
(3–3, 2–2, 1–0, 3–0)
Tokió, zárt kapuk mögött. V: Vojvogyin (orosz), Sztavridisz (görög)
MAGYARORSZÁG:
NAGY V. – MANHERCZ 1, Jansik Sz. 1, Varga Dénes 1, Mezei, VÁMOS 2, Zalánki 1.
Csere:
ANGYAL 1, Hárai 1, HOSNYÁNSZKY 1, Pásztor, Erdélyi
Szövetségi kapitány:
Märcz Tamás
SPANYOLORSZÁG:
LÓPEZ PINEDO – Granados, Perrone 1, MUNARRÍZ 2, DE TORO 1, Famera, Larumbe.
Csere:
Mallarach, Sanahuja, TAHULL 1, Bustos, F. Fernández
Szövetségi kapitány:
David Martín
Gól – emberelőnyből:
4/4, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből:
2/2, ill. 3/1
Kipontozódott:
Zalánki (25. p.), Hosnyánszky (27. p.), Pásztor (29. p.), Varga Dénes

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Sós vendégváró finomságok

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Illatos karácsonyi sütemények
Kettős élet
Még a párttagok sem tudtak Jakab Péter botrányos ügyeiről
időjárás / 21 perce
Az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet
Hétfőn rövid időre kisüthet a nap.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLEKI JÓZSEFNÉ szül.: Losonci Erzsébet volt tengelici lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. november 30-án, kedden, 15 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló menye és szerettei
MEGEMLÉKEZÉS SCHAUBER ISTVÁN halálának 5. évfordulójára ,,Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk ősz fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked!" Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOCSÁN ZOLTÁN tolnai lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. december 1-jén, szerdán, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEÁK MIHÁLYNÉ szül.: Nagy Irén nyugalmazott zongoratanár 81 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. november 29-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. A járványhelyzetre való tekintettel a részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BŐTE FERENCNÉ szül.: Horváth Rózsi volt váraljai, bonyhádi lakos 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden, 13 órakor lesz a váraljai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUCSLI JÓZSEFNÉ szül.: Klem Teréz 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 27-én, szombaton, 11 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS GEDENKEN Sebestyén Ágnes 1949-2006 Szekszárd, Fagyöngy utca 1. „Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Örökké őrizzük emlékedet" "Du lebst ewig in uns durchs Leben, und passest von oben auf uns auf" Szerető Családod Deine liebende Familie Zsók Sebestyén Margit és Zsók László Géza Varga-Zsók Izabella, Varga Csongor, Varga Olivér és Varga Vince
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARAFIÁT FERENC szekszárdi lakos 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁLI JÓZSEFNÉ szül.: Kovács Éva tanárnő szekszárdi lakos 68 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. november 27-én, szombaton, 11 órakor lesz az őcsényi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS NAGY VILMOS závodi lakos halálának 1. évfordulójára ,,Pihenj csendesen a csillagok közt, Hol nincs már több fájdalom, De a szívünkben itt leszel, Míg élünk e világon." Szerettei
MEGEMLÉKEZÉS POSZTÓS LAJOSNÉ Ilonka néni 1935-2019 ,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOMOKOS JÁNOS kisdorogi lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2021. november 26-án, pénteken, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELEMEN SÁNDORNÉ szül.: Sitkei Jolán dunaszentgyörgyi lakos 86 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. november 26-án, pénteken, 11 órakor lesz a dunaszentgyörgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKA FERENCNÉ szül.: Lambert Erzsébet 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 25-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a kakasdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCINGER JÓZSEF tengelici lakos 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 25-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS DÉZSINÉ BOTTYÁN SZILVIA halálának 16. évfordulójára "Úgy mentél el tőlünk, mint ősznek a virága, sírba szállt veled szívünk boldogsága. Sírodhoz a virág könnyekkel érkezik, szomorú szívünk Rólad sosem feledkezik." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RUSZ PÁLNÉ bonyhádi lakos 97 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 24-én, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STREICHER TIBORNÉ szül.: Pesti Éva volt bonyhádi, szekszárdi lakos 86 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. november 23-án, kedden, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Ezúton szeretnénk megköszönni a Bonyhádi Kórház személyzetének, a belgyógyászat főorvosának dr. Gyimesi Évának, valamint a korábbi főorvosnak dr. Kovács Elemérnek és dr. Bősze Tibor főorvos Uraknak, illetve az ott dolgozó munkatársaknak, ápolóknak, hogy ID. RÁCZ LAJOS hosszú kórházi tartózkodása alatt lelkiismeretesen kezelték, segítették és gyógyították. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. RÁCZ LAJOS őcsényi lakos életének 91. évében elhunyt. Szeretett hozzátartozónk nyugalomra helyezése 2021. november 20-án, 11 órakor lesz az őcsényi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
szörnyű karambol / 29 perce
Halálos baleset történt a fővárosban
Így megy ez / 30 perce
Mi történt? Kikapcsolja az arcfelismerést a Facebook
egyre többen betegek / 4 órája
Kiderült! Ez az korcsoport kapja el legnagyobb valószínűséggel a Covidot az iskolákban
jubileum / 7 órája
Európában egyedülálló a magyarországi szabadtéri színházi hálózat
ellenállhatatlan / 9 órája
Falatnyi bikiniben emelkedik ki a medencéből a Miss Balaton szépséges győztese
ünnep / 9 órája
Meggyújtották az első adventi gyertyákat
Szeri Árpád