nhl

2019.06.02. 09:03

A Bruins kiütéssel győzött a harmadik meccsen

A vendég Boston Bruins 7-2-re nyert a St. Louis Blues ellen magyar idő szerint vasárnap hajnalban, az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén. A bajnoki cím megszerzésére esélyesebbnek tartott Bruins ezzel újra visszavette a vezetést a Stanley Kupáért folyó, négy győzelemig tartó párharcban.

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Boston javára.

Két bostoni mérkőzés után 1-1-re állt a párharc, ugyanakkor a St. Louis otthoni környezetben sem számított esélyesnek, mert hazai mérlege az idei playoffban 5 győzelem és 5 vereség volt eddig. Ezt megelőzően 1970. május 5-én, azaz több mint 49 éve rendeztek Stanley Kupa-döntő összecsapást a városban.

A Blues az elején kihagyott egy emberelőnyös lehetőséget, ám ahogy a Boston került létszámfölénybe, betalált: Patrice Bergeron nyúlt bele egy távoli lövésbe. A 18. percben védekező harmadbeli korongszerzés után mintaszerűen kontrázta le ellenfelét a Bruins.

Azonban még nem volt vége a hazaiak vesszőfutásának. Tíz másodperccel a harmad vége előtt saját zónájukban korongot veszítettek, és Sean Kuraly lövése előbb egy védő, majd a kapus Jordan Binnington lábai között talált utat a kapuba. Az esetnél lest reklamált a St. Louis-i vezetőedző, Craig Berube. Mivel a visszajátszás nem igazolta őt, ezért a szabályok értelmében két perces büntetést kapott csapata, amelyet rögtön a második játékrész elején gólra váltott a Boston David Pastrnak révén. Már 4-0 volt ekkor a vendégeknek. Ugyan a mérkőzés derekán szépített a Blues, ám egy újabb emberelőnyös góllal visszaállt a négygólos különbség. Ekkor kapust cseréltek a hazaiak, Jake Allen jött be.

A záró harmadban a Blues is lőtt egy létszámfölényes találatot, Colton Parayko távoli lövése egy védőről pattant be. Ezután lehozta kapusát a Blues, hogy létszámfölényben támadhasson, azonban a Boston újabb gólt szerzett. És még nem volt vége, mert a hajrában – ismét emberelőnyben – Marcus Johansson kapásból bombázott Allen hálójába.

A hátvéd Torey Krug az első bostoni játékos, aki döntőbeli mérkőzésen négy pontot szerzett (1 gól, 3 gólpassz). A Bruins a fináléban eddig 14 emberelőnyéből hatot váltott gólra, ami szenzációs mutatónak számat.

A következő összecsapást magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik ugyancsak St. Louisban.

Eredmény, Stanley Kupa-döntő, 3. mérkőzés:

St. Louis Blues-Boston Bruins 2-7

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Boston javára.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában