Női futsal

2019.06.12. 12:24

A fiatalok jelentik a klub szép jövőjét

Újra érmet nyert az NB I-es női futsalbajnokságban a Szekszárd FC. Micskó Márk csapata a megyei rivális Tolna-Mözs elől csente el a bronzot.

Rónai Gábor

Fotó: Makovics Kornél

– Tavaly büntetőkkel alulmaradtak a Tolnával szemben, ezúttal sikerült visszavágniuk. Elégedett a szezonjukkal?

– Többet szerettünk volna a bronzéremnél, de a szezon végéhez közeledve el kellett fogadnunk, hogy nem tudunk a döntőbe jutni és a bajnoki címért küzdeni – felelte Micskó Márk, a szekszárdiak vezetőedzője. – Amióta megalakult a csapatunk, szinte minden évben a dobogó valamelyik fokán végeztünk. Ez alól a tavalyi esztendő volt az egyedüli kivétel, ezért is vágtunk neki hatalmas harci kedvvel a 2018/2019-es bajnokságnak, hogy visszatérhessünk a dobogó valamelyik fokára.

Micskó Márk Fotó: Makovics Kornél

– A szavaiból azt veszem ki, hogy egy kicsit azért csalódott a harmadik hely miatt!

– A nyáron csatlakozott hozzánk négy ukrán játékos, Anna Shulha, Irina Melnicsuk, Marija Vaskovecs és Julija Jarova, velük megerősödve merészebb célokat tűzhettünk ki magunk elé. Ráadásul az előző szezon végén visszavonult kapitányunk, Horváth Kata is meggondolta magát, és újra csatasorba állt. Sajnos decemberben eligazolt tőlünk Shulha Anna, aki egy jóval jobb ajánlat miatt visszatért Ukrajnába, Irina Melnicsuk térde pedig nem jött rendbe. A hajrában ráadásul Ganczer Hajnalka és Megyeri Boglárka is sokat bajlódott sérüléssel, ami kihatott a csapat teljesítményére. Ha egészségesek, minden másképp alakulhatott volna. Reméljük, a következő idényben elkerülnek bennünket ezek a dolgok.

– És akkor újra meg lehet célozni a dobogó felső fokát...

– Szeretnénk megcélozni, de azt tudni kell, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség a futsalt közel sem támogatja olyan arányban, mint a női labdarúgást, ezért ahhoz, hogy a fiataljaink és felnőtt csapatunk fejlődése biztosított legyen, szükségünk van szponzorokra. Az eddigi támogatóinknak köszönjük a segítséget, reméljük, a jövőben is partnereink lesznek a céljaink elérésében, s abban is bízunk, hogy mások is látnak fantáziát csapatunkban. És nagyon köszönjük a közönségünknek, akik az egész bajnokságban lelkesen buzdítottak bennünket akár hazai pályán, akár idegenben játszottunk. És nem utolsó sorban Kárpáti Zoltánnak, a Szekszárdi UFC elnökének, hogy hitt bennünk, támogatott és végig mellettünk állt.

– Ha visszatekint a szezonra, mi jut először az eszébe?

– Sok szép és emlékezetes győzelmet arattunk, amelyekre örömmel gondolok vissza, de nem tudok közülük választani. És örömmel gondolok arra is, hogy saját nevelésű játékosunk, Kágyi Árvácska Rebeka egyre inkább helyet követelt magának a csapatban. Meccsről meccsre jobban és jobban játszott, bőven számolhattam vele ebben a szezonban, fejlődése folyamatos, reméljük, így is marad a továbbiakban, mert példa lehet fiatal játékosaink számára. A következő bajnokságban szeretnénk mindenféleképpen egyre több fiatal játékosunkat a pályán látni, hiszen Csontos Anna, Csóka Panna vagy éppen Kovács Kinga már bemutatkozhattak felnőtt csapatunkban. Nagyon sok tehetséges játékosunk van az utánpótlásban, akik csak arra várnak, hogy bemutatkozhassanak, és amíg én itt vagyok, egyre több fiatal fogja megkapni a lehetőséget.

Micskó Márk osztálynaplója

Kapitányunk, Ganczer Hajnalka végig vezére volt a csapatunknak, és a szombathelyi Megyeri Boglárka is nagyszerű igazolásnak bizonyult. Ők ketten kapusunkkal, Hargas Annamáriával kiegészülve a válogatottban is megmutathatták magukat. Horváth Kata visszatéréséről annyi: mindenki boldog volt, amikor bejelentette, hogy újra játszik. Buchmüller Petra számára nehezen indult a szezon, hiszen tanulmányai miatt kevesebb edzésen tudott részt venni, de idén már azt a Petrát láthattuk, akit mindig is szeretnénk. Beke Adrienn látványos megoldások mellett nagyszerű gólokat szerzett, igaz, néha az őrületbe kergetett. Marija Vaskovecs és Julija Jarova becsülettel végigjátszotta a szezont, tevékeny részesei voltak a bronz megszerzésének. Lovász Viktória, Mausz Renáta, Lelovics Réka vagy éppen Fáskerti Viktória mindig ott voltak amikor szükség volt rájuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!