a sport prioritása

2019.05.31. 11:26

A magyar sport a 2024-es olimpiai játékokkal robbanthat nagyot

A sport a legdinamikusabban fejlődő ágazat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy a 2010 óta kiemelt támogatást élvező magyar sport a 2024-es olimpiai játékokon „robbanthat” nagyot.

A Magyar Nemzet pénteki kiadásának adott interjújában Szabó Tünde hangsúlyozta, a sport multimilliárdos üzletággá vált az elmúlt évtizedekben, és ez egyre erősödik, és az utóbbi tizenöt évben már Európára is jellemző, hogy a leggyorsabban és legdinamikusabban fejlődő ágazat. Mint mondta,

világjelenség, hogy egyre több hivatás, szakma orientálódik, szakosodik a sport irányába.

Emlékeztetett arra, hogy

Magyarország idén asztaliteniszben, öttusában, vívásban és kajak-kenuban is világbajnokságot rendez, 2023-ban pedig atlétikai vb-t fog.

Jövőre négy mérkőzés erejéig társházigazdája lesz a labdarúgó Európa-bajnokságnak. Idén nyáron a magyar fővárosban rendezik a Maccabi Európa Játékokat, 2019-ben ráadásul Budapest Európa sportfővárosa, aminek révén még inkább fel tudják hívni a figyelmet az aktív, sportos életmód fontosságára.

Kitért arra is, hogy Magyarországon a 16 kiemelt sportág közül egyiknek sincs női elnöke, az összes sportági szakszövetséget tekintve hármat vezet nő. A kiemelt edzői státust élvező 189 főből 15 nő, a Magyar Olimpiai Bizottság tizenöt tagú elnökségében pedig egyetlen nő van. Mint mondta, támogatja, hogy „jöjjön minél több nő a feladatok ellátására”.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!