kosárlabda

2020.02.08. 05:26

A menetelő Zalaegerszeg vár a Dzunics-csapatra

A zalai fővárosban lép pályára ma este az Atomerőmű SE a férfi NB I-ben. Nem lesz könnyű dolguk a paksiaknak, hiszen a Zete remek formában van.

Rónai Gábor

Fotó: Molnár Gyula

Meglepetésre kikapott a DEAC-tól hazai pályán az Atomerőmű SE a bajnokság legutóbbi fordulójában. Egy végletekig kiélezett meccsen maradt alul Dzunics Braniszlav együttese, amely az első félidőben többször is lezárhatta volna a találkozót, de nem tette meg.

A vérszemet kapó vendégek a fordulás után egyre inkább elkapták a ritmust, s a paksiak már nem tudtak újítani. Így is megvolt az esélyük a sikerre, de a végén a DEAC-nak volt szerencséje (75–76).

Most az ellen a Zalaegerszeg ellen kellene javítani, amely jelenleg a mezőny legjobb formában lévő együttese, sorozatban három győzelem van a hátuk mögött. Az előző körben például Szolnokon tudták megverni az Olajbányászt (78–73), azt megelőzően hazai pályán a Sopron KC-t (82–78), idegenben pedig az újonc, egyben meglepetéscsapatnak tartott Oroszlányt (115–104) múlták felül.

Negatív mérlegüket mostanra így egálra hozták (9/9), s a jelenlegi formájukat elnézve jó esélyük van rá, hogy odaérjenek az első ötbe, azaz a középszakaszt a felsőházban kezdjék meg.

Ide igyekszik az ASE is, amely ugyan elveszítette az előző két bajnokiját (a DEAC előtt a Körmendtől kaptak ki Kovács Ákosék), de a csapat képes rá, hogy újra elkezdjen felépíteni egy győztes szériát, s megerősítse helyét a két vasi egylet mögött.

Ehhez kellene egy zalai bravúr az ellen a Zete ellen, amelynek kifejezetten jót tett, hogy menesztette Bencze Tamást, s helyére egy komoly nemzetközi tapasztalattal bíró edzőt, a horvát Ante Nazort ültették, aki megtalálta a közös hangot a játékosokkal. A Zetének minden poszton remek játékosai vannak, az NB I-es pontlistát például amerikai irányítójuk, Reginald John­son vezeti (17 meccsen 21 pontos átlagot hozott), de figyelni kell az ukrán erőcsatárra, Andrij Agafonovra, vagy arra a Szabó Zsoltra, aki korábban évekig nagy kedvenc volt az ASE-ban.

Férfi NB I, a 19. fordulóban. Zalakerámia ZTE KK–Atomerőmű SE. Zalaegerszeg, városi sportcsarnok, szombat, 18 óra. Vezeti: Papp P., Tőzsér D., Goda L.

A férfi NB I. állása

1. Szombathely 18 16 2 1557–1316 0,94

2. Körmend 18 14 4 1521–1355 0,89

3. Atomerőmű 18 12 6 1546–1445 0,83

4. Fehérvár 18 10 8 1608–1591 0,78

5. Szolnok 18 10 8 1443–1381 0,78

6. Pécs 18 10 8 1516–1527 0,78

7. Debrecen 18 10 8 1480–1483 0,78

8. Zalaegerszeg 18 9 9 1534–1563 0,75

9. Oroszlány 18 8 10 1473–1465 0,72

10. Kecskemét 18 8 10 1412–1483 0,72

11. Kaposvár 18 7 11 1493–1491 0,69

12. Sopron 18 7 11 1435–1457 0,69

13. Szeged 18 3 15 1437–1628 0,58

14. Jászberény 18 2 16 1235–1505 0,56

Borítóképünkön: Egykori és mostani kedvenc. Lóránt Péter (labdával) Szabó Zsolt mellett tör a gyűrű felé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!