kézilabda

2020.03.20. 05:57

A szezon eltörlése vagy a rájátszás lehet megoldás

Öt Tolna megyei csapatot érint az NB-s kézilabda-bajnokságok ideiglenes felfüggesztése. Novák András, a magyar szövetség operatív igazgatója szerint a következő hetekben, hónapokban dől el a szezon sorsa.

Berg Sándor

2019.11.17 Szekszárd, Kézilabda mérkőzés. Szekszárdi Fekete Gólyák játszottak a Hévízi SK ellen. Fotós: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

„Amíg van remény arra, hogy a bajnokságokat folytatni lehet, addig többféle kimenetel is van. Amikor ezek a forgatókönyvek elavulnak, akkor a bajnokságok lezárására vonatkozó szcenáriók lépnek elő. Amit irreálisnak tartok, hogy a jelenlegi tabellával zárjuk a bajnokságokat, mivel túl sok forduló van még hátra” – mondta Novák András, aki többször is hangsúlyozta, hogy egyelőre arra készülnek, hogy folytassák a bajnokságokat, de a jelenlegi helyzet nem ideális erre.

Tolna megyében öt csapat (három női, két férfi) érdekelt az NB II-es bajnokságban. Közülük a Szekszárdi Fekete Gólyák KC és dunaföldvári Holler UFC áll a legelőkelőbb helyen, mindketten a harmadik helyet foglalják el a Dél-nyugati csoportban.

„A gond az, hogy senki sem tudja, mi lenne a helyes döntés, hiszen még senki sem került ilyen helyzetbe. Véleményem szerint nem is a mi szintünk a legfontosabb, sokkal inkább az első osztály, hiszen ott nemzetközi kupaindulásról is döntenek a helyezések. Ha a mi bajnokságunkat nézzük, túl vagyunk annyi fordulón, hogy kialakulhattak már az erőviszonyok. Az első hat-hét csapat után nagy a szakadék, így meglátásom szerint egy felső- és alsóházi rájátszás lenne a megoldás. Persze ez is idő függvénye, s csak akkor lenne ennek értelme, ha mihamarabb lecsengene a járvány” – vetette fel az ötletet Törő Szabolcs, a Holler UFC edzője.

A Fekete Gólyák pénteken még Pécsett játszott volna rangadót a PEAC vendégeként, de már arra a mérkőzésre sem került sor.

„Nem hiszem, hogy be fogjuk fejezni, én a bajnokság eltörlését tartom jó megoldásnak. Hat mérkőzés van vissza a szezonból, ez még rengeteg. Jutalmul érmet a dobogósoknak osszanak ki, ezt kivitelezhetőnek tartom, de bajnokot ne hirdessenek. Ne legyen következménye ennek a sajnálatos helyzetnek, így kiesőről és feljutóról sem lenne érdemes beszélni” – mondta lapunknak Tabajdi Ferenc, az FGKC edzője.

A dunaföldváriaknál, illetve a szekszárdiak felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatánál sem állt meg teljesen az edzés, egyénileg készülnek a játékosok, amennyiben valóban folytatódnának a bajnokságok.

A szekszárdiak és a földváriak éremesélyesek lennének...

Három csapat, a Szekszárdi FGKC, a Tolna KC és a Tamási KC szerepel a női NB II-es bajnokságban. A megyeszékhely gárdája a harmadik helyen áll, két pontra a második PEAC és hattal a listavezető Siófok U22-es csapat mögött, utóbbinál egy meccsel kevesebbet játszva. A tolnaiak sorozatban két győzelmet bezsebelve a kilencedik, a tamásiak a tizedik helyet foglalják el.

A férfiaknál a bronzérmes pozícióban lévő Holler UFC-re rangadó várt volna a hétvégén a két ponttal előtte álló Mecseknádasd vendégeként. A Hőgyészi SC a hatodik helyen áll, vagyis Bán Tamás együttese pont benne lenne az esetleges felsőházban.

Borítókép: Tabajdi Ferenc, az FGKC edzője nem hiszi, hogy be tudják fejezni a bajnokságot, szerinte a szezon törlése lenne a legjobb döntés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!