KÉZILABDA

2018.12.05. 20:19

A Tolna szoros csatát vesztett, a Tamási óriási verést kapott

Harmadik mérkőzését veszítette el egy góllal a Tolna KC a női NB II-es bajnokságban, míg a Tamási KC csere nélkül állt ki Kozármislenyben, ahol nem tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát. A férfiaknál a Hőgyész hozta a kötelezőt a sereghajtó ellen.

Berg Sándor

Női NB II, Dél-nyugat, a 11. fordulóban

Bajnok DSE Nemesvámos–Tolna KC 30–29 (15–17).

Veszprém, 60 néző. Vezette: Hársfalvi, Mórocz.

Tolna: Tancz, Lénárt (kapusok), Máté Zs., Csajkó 12, Gaál O., Pásztor K. 2, Gál D. 6, Lengyelfalusy 5, Izsák A. 4, Domsa.

Hetesek: 2/1, ill. 9/7.

Kiállítások: 6, illetve 12 perc + kizárás.

A mérkőzés nagy részében lendületesen és ötletesen játszott a Tolna a nyitott védekezéssel felálló házigazdával szemben. Többször is volt kettős emberhátrányban a vendégcsapat, amely a védekezésben stabil Izsák Adél kiállítása után (a 44. percben megkapta harmadik kétperces figyelmeztetését) jött a szokásos rövidzárlat. Kapkodóvá vált a Tolna játéka, sok technikai hibát vétettek, az utolsó fél percben így is megvolt az esély a pontmentésre, de az oroszlánként védekező hazai sánc ezt megakadályozta.

Gálné Vígh Zsuzsanna: – Két ellentétes félidőt játszottunk, saját magunknak nehezítettük meg a mérkőzést. A második félidő közepétől már nem tudtuk irányítani a játékot.

Kozármisleny SE U22–Tamási KC 43–14 (19–8)

Kozármisleny, 50 néző. Vezette: Dévai, Simon B.

Kozármisleny: Végi – Barkóczi, Ribányi 2 (2), Seemann, Salamon Cs. 3, Gulyás L. 7, Nagy S. 2.

Hetesek: 3/2, ill. 5/2.

Kiállítások: 6, ill. 0 perc.

Ifi: 30–26.

Tartalékosan utazott Kozármislenybe a tamási gárda, ráadásul az ifimeccsen további sérülés sújtotta Varga László együttesét: a fiataloknál 12 gólig jutó Farkas Esztert könyökkel szó szerint kiütötték, agyrázkódása miatt az utolsó tíz percben már nem lehetett ott a társakkal. Nélküle végképp nem volt esélyük a felnőtteknek a sokkal esélyesebb hazaiakkal szemben. Bár az első negyedórában jól tartották magukat Gulyás Lenkéék, a végén nem tudták elkerülni a kiütéses vereséget.

Varga László: – Köszönöm a játékát azoknak, akik elutaztak Kozármislenybe.

Az őszi szezon utolsó fordulójában, szombaton a 10., utolsó előtti helyen álló Tamási a középmezőnyhöz tartozó Duna-Pentét, a nyolcadik Tolna az ezüstérmes helyen tanyázó Veszprém Pannon együttesét fogadja (mindkét mérkőzés 18 órakor kezdődik).

A Holler UFC visszalépésével a Hőgyész az utolsó körben szabadnapos lesz, a tavaszt a negyedik helyről várhatják Héger Zsolték.


NB II, Dél-nyugat, a 11. fordulóban.

Hőgyészi SC–Kiskunhalas UKSC 34–22 (18–8).

Tamási, 150 néző. V.: Szászfai, Tasnádi.

Hőgyész: Hudra – Kovács Á., VALD 8, VOJKOVICS GY. 8, SZABÓ T. 4, Bock 6, Vojkovics I. 4. Csere: Molnár B., Farkas G. (kapusok), Héger, Gadányi, Teimel M., Zatureczki 4, Dombi, Kovács F. Edző: Bán Tamás.

Hetesek: 7/6, ill. 1/0.

Kiállítások: 0, ill. 6 perc.

Ifi: 16–36.

Az első 8-10 perc szellős védekezése után összekapta magát a Hőgyész, a kapusteljesítménye is feljavult, onnantól kezdve pedig nem volt kérdés, melyik csapaté lesz a két pont. A sérülések miatt mindössze három belső játékossal játszott a HSC, a második félidőben volt olyan periódus, amikor öt 18 év alatti játékos volt egyszerre a pályán hazai oldalon, a gólkülönbség így is nőni tudott.

Bán Tamás: – Megérdemelten nyertük a sportszerűen és jól játszó Kiskunhalas ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!