kézilabda

2019.06.14. 06:00

Annyi biztos, hogy semmi sem biztos...

Sok a kérdőjel még a női NB I/B-től búcsúzó Szekszárdi Fekete Gólyák KC háza táján. A levegőben lóg még, hogy melyik osztályban kezdi meg az új szezont ősszel a felnőttcsapat, s ezáltal a játékoskeret, valamint az edzői stáb összetétele is bizonytalan még.

Berg Sándor

Tabajdi Ferenc és játékosai. Egyelőre nem tudni, hogy melyik osztályban, és ki fog legközelebb időt kérni.

Fotó: Mártonfai Dénes

Ha a magyar szövetség a korábbi évekhez hasonlóan szeptember második hétvégéjén indítja útjára a másod- és annál alacsonyabb osztályokban a labdát, akkor pontosan három hónap múlva veszi kezdetét a 2019/2020-as idény. Addig is sok még a megválaszolatlan kérdés az NB I/B-ből kiesett FGKC-nál.

Kikkel indulnak, és melyik osztályban?

A legnagyobb kérdés, hogy melyik osztályban indul el a követőző szezonban a Fekete Gólyák. Mint azt Tabajdi Ferenc, a felnőttcsapat vezetőedzője lapunk érdeklődésére elmondta, a szándéknyilatkozatot, miszerint jövőre is a másodosztályban szeretnének indulni, benyújtották a szövetség felé. Erre július 1-jéig van lehetősége a többi klubnak, így legkésőbb ekkor derül ki, a feljutást kivívó csapatok közül hányan vállalják a magasabb osztályt, s így a szekszárdi klub hol tud csapatot indítani. Ezt követően indulhat meg a játékosmozgás a klubnál.

– Schell Gabriella és Farkas Anita visszavonul, Gyenis Patrícia pedig másik csapatnál folytatja pályafutását. Tárgyalunk egy korábbi játékosunkkal, de nevet egyelőre nem szeretnék mondani. Amennyiben marad a csapat az NB I/B-ben, abban az esetben új vezetőedző is érkezik. Már tárgyalásban állunk egy személ­lyel, de az ő kilétéről sem szeretnék egyelőre beszélni – fogalmazott Tabajdi Ferenc, aki a szezon közben vette vissza az együttes irányítását, amely végül a 11. helyen zárt.

Csúszásban van a csarnoképítés

A tervek szerint az idei tanév végeztével kezdték volna el építeni a klub munkacsarnokát a szekszárdi Babits iskola mellett, ezt az ütemezést azonban nem tudják tartani.

– A közbeszerzési eljárást lefolytattuk, de amíg ez nem válik hivatalossá, addig a nyertes neve sem nyilvános – fogalmazott Bay Attila, a klub ügyvezető elnöke. – Annyit elárulhatok, hogy az ajánlat meghaladja a tervezett költséget, ami a jelenlegi magyarországi árakat tekintve nem meglepő. A becsléseket még 2017-ben végeztük el, azóta a munkadíj és az anyagköltségek is jócskán megemelkedtek, nagyjából harminc százalékos hiánnyal számolhatunk. A becslések készítésekor képeztünk ugyan tartalékot, ez azonban a hiány körülbelül felét teszi csak ki. A maradék összeg előteremtésére két megoldást talált a klubvezetés.

– Benyújtottuk kérésünket a keretösszeg megemelésére a szövetséghez, aminek pár hét az átfutási ideje. Ugyan a TAO-támogatásokat befagyasztották, de azokra a fejlesztésekre, amik már elindultak, még lehet forrást igényelni. A másik lehetőség az adakozás „téglajegy” formájában, ehhez a magánszemélyek és cégek segítségét kérjük annak érdekében, hogy önerőből tudjuk előteremteni a hiányzó összeget. Bármelyik lehetőség is valósul meg, szeretnénk, ha még a nyáron megtörténne az első kapavágás a területen – mondta Bay Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!