Atlétika

2019.07.31. 12:40

Az aranyérem elfeledtette vele az Eb-negyedik helyét

Csalódott volt, hogy a korosztályos Európa-bajnokságon nem sikerült dobogóra lépnie, de a felnőtt bajnoki címe mostanra elfeledtette mindezt Szemerei Leventével.

Rónai Gábor

Forrás: masz.hu

– Le a kalappal! Olyan magabiztosan nyerte meg az aranyat, mintha nem is ez lett volna első felnőtt bajnoki címe!

– Köszönöm szépen a gratulációt – mondta a 3000 méteres akadályfutásban győztes Szemerei Levente, a Szekszárdi Sportközpont atlétája. – Edzőmmel, Szőke Gergővel tisztában voltunk vele, hogy jó formában vagyok, előzetesen úgy kalkuláltunk, hogy legrosszabb esetben is második lehetek! Az Európa-bajnoki negyedik hely után is megmaradt a sikeréhségem, jó erőben és jó formában éreztem magam. Nagyon örülük, hogy arany lett belőle!

– A végén nagyon magabiztosan hagyta faképnél a riválisokat! Meglepte őket?

– A verseny kétharmada nagyon lassú tempóban ment le, ekkor döntöttem el, hogy robbantani fogok. Be is gyújtottam a rakétákat, s bár kétszáz métert még jöttek velem a többiek, végül leszakadtak. Edzőm, Szőke Gergő és nevelőedzőm, Németh Gyula is boldog, hogy sikerült nyerni.

– Tényleg elfeledtette ez az aranyérem az U20-as Eb-negyedik helyét? Vagy még bosszantja egy kicsit a dolog?

– A svédországi Boras városába úgy utaztunk ki, hogy a legfőbb célunk az, hogy bekerüljünk a döntőbe. Aztán, amikor felmértük a riválisok erejét, már úgy kalkuláltunk, hogy akár a dobogó is meglehet. Sajnos egy hajszállal, de lecsúsztam róla. Bevallom önnek, hogy megéreztem a nagy versenyek hiányát. Itthon csak egy-egy ilyen verseny van, ahol viszont erősebb riválisok indulnak. Ha több ilyenen indulok, akkor nincs ez az 1,2 tized, és most itt lógna a nyakamban egy érem. Az Európa-bajnokság után csalódott voltam, de ez az aranyérem, az első felnőtt bajnoki címem felvidított. Meg az is, hogy bekerültem az Európa Kupára utazó válogatott keretébe.

– Mik a közeli és a távolabbi céljai? Kitűzött ilyeneket?

– Természetesen, mint minden sportolónak, nekem is vannak céljaim. Elsőként szeretnék egy 8:55 perces időt futni az Európa Kupán (az ob-n 9:05,11-es időt ért el a szekszárdi fiatal – a szerk.), és a mezeifutó Európa-bajnokságon is jó lenne bekerülni az első húsz versenyző közé. Most erre a két versenyre koncentrálok.

– És a távolabbiak?

– Februárban szeretném az Egyesült Államokban folytatni a tanulást, mert egy profi sportkarriert szeretnék befutni! Bár még nagyon messze van, de a 2024-es olimpiai játékokra való kijutás lebeg a szemem előtt. Két év múlva, 2021-ben szeretnék a dobogón végezni az U23-as Európa-bajnokságon, és az a vágyam, hogy megfussam a felnőtt világbajnoki szintet. Aztán 2022-ben a felnőtt Európa-bajnokságon szeretnék elindulni, a 2023-as budapesti atlétikai vb-n pedig a magyar közönség előtt szeretnék bizonyítani. Mint említettem, a legfőbb célom a 2024-es olimpiai játékokra való kijutás, ami nagyon régóta a vágyaim között szerepel. Azért fogok nagyon sokat dolgozni a következő években, hogy ezek az álmaim egytől egyik megvalósulhassanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!