Európa kupa

2019.04.06. 22:02

Bejutott a világliga szuperdöntőjébe a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott kiváló mérkőzésen 12-11-re legyőzte az olasz csapatot az Európa Kupa Zágrábban zajló nyolcas döntőjének szombati elődöntőjében. Märcz Tamás együttese ezzel biztosította helyét a júniusi, belgrádi világliga-szuperdöntőben, amelynek győztese elsőként szerez kvótát a jövő évi tokiói olimpiára.

Mivel az olimpiai és Európa-bajnok szerb válogatott – a világliga szuperdöntőjének rendezője – meglepetésre simán kikapott a pénteki negyeddöntőben a spanyoloktól, ezért komoly téttel bírt az olaszok elleni elődöntő, amelynek győztese már biztosan ott lesz Belgrádban, ahol játszhat az első olimpiai kvótáért.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a kapuban ezúttal Vogel Somának szavazott bizalmat, viszont nem számíthatott a Montenegró elleni negyeddöntőben kiválóan teljesítő Hárai Balázsra sérülés miatt.

Hárai kiválásával Német Toni maradt az egyetlen center, erre pedig rá is játszottak az olaszok, a Ferencváros játékosának gyorsan két hibája is lett. Az olaszok jól használták ki előnyeiket, kétgólos előnyre tettek szert, a magyar csapat azonban nagy küzdelemben tartotta magát, s két perccel a nagyszünet előtt egyenlített. Egy bombagóllal így is az olaszoknál volt a minimális előny.

A harmadik felvonásban Varga Dénes két extraklasszis megoldásával – közte egy „szokásos” Francesco Di Fulvio góllal – újra egyenlő volt az állás. Az olaszok ugyan újra előnybe kerültek, de jött a rendkívül harcos és szemfüles Német Toni – miután egy kipattanót értékesített -, majd Varga Dénes, aki a Manhercz Krisztián által kiharcolt ötméterest lőtte be, ezzel először a mérkőzésen a magyar válogatott vezetett.

A zárófelvonás elején az addig szinte hibátlan Di Fulvio kihagyott egy ötméterest, majd a játékrész közepén Varga Dénes egy elképesztő találattal – keresztbe úszva, a kapunak háttal, kapásból talált be – növelte az előnyt. Egy kimaradt magyar fór után az olaszok egy percen belül két emberelőnyös gólt szerezve egyenlítettek. Bő egy perccel a vége előtt Manhercz Krisztián villant: egy az egyben rázta le magáról az embert és bombázott a léc alá. A 22 éves játékos zárta ezzel a találatok során, ugyanis az olaszok nem jutottak már el a magyar kapuig a blokkoló kezek között.

A másik, késő estig húzódó elődöntőben a horvát válogatott 12-9-re legyőzte a spanyol csapatot, így Märcz Tamás tanítványai vasárnap este a horvátokkal mérkőznek meg a fináléban.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!