labdarúgás

2019.10.05. 07:07

Bravúr után újabb három pont kellene az UFC-nek

Rónai Gábor

Fotó: Mártonfai Dénes

Régen várt bravúrt ért el a bajnokság előző fordulójában az NB III-as Szekszárdi UFC. Dienes Pál együttese idegenben verte meg 2–1-re a Kozármislenyt a Közép csoportban, így ott tudott maradni az élmezőnyben. Vasárnap pedig meg is szilárdíthatja helyét a megyeszékhely együttese, amely saját pályáján fogadja a Taksonyt.

„Fontos mérkőzést nyertünk Kozármislenyben – nyilatkozta Dienes Pál vezetőedző a szekszárdi klub hivatalos honlapján. – Továbbra is nagyon szoros a mezőny, a csapatok egy része hasonló játékerőt képvisel. A mi eredményeink is ezt támasztják alá, hiszen két-két összecsapást is a 85. perc után nyertünk meg, illetve veszítettünk el. A legfontosabb, hogy hazai pályán növeljük pontjaink számát. Igyekszünk majd irányítani a találkozót, de a biztonságos védekezésről nem mondunk le. Dombi Gergő, Lékó Roland és Rácz Ferdinánd sérülés miatt biztosan nem lép pályára, Márton Erik letöltötte egy meccsre szóló eltiltását, így ott lesz a keretben” – fogalmazott a szakember.

A vendég taksonyiak jól kezdték a pontvadászatot. Idegenben legyőzték a Bp. Honvéd-MFA II. alakulatát, majd hazai pályán kaptak ki, és nagy zakóba futottak bele Pécsen. Ezt követte két siker, a legutóbbi három bajnokijukon azonban vesztesen hagyták el a pályát.

NB III, Közép csoport, 9. forduló. Szekszárdi UFC–Taksony SE GP Solar, vasárnap, 14.30 óra. Szekszárd, városi sporttelep. Vezeti: Kubicsek Máté (Szvetnyik Bence, Molnár Alex).

NB III., Közép csoport, az állás

1. Pécsi MFC 8 6 2 0 32–5 20

2. Szentlőrinc 8 5 3 0 12–5 18

3. Monor 8 5 2 1 18–6 17

4. Iváncsa 8 5 2 1 16–8 17

5. Kecskemét 8 4 1 3 15–11 13

6. Szekszárd 8 4 0 4 12–15 12

7. Dunaújváros 8 3 2 3 12–13 11

8. Dabas-Gyón 8 3 2 3 9–14 11

9. Dabas 8 3 1 4 6–9 10

10. Taksony 8 3 0 5 7–14 9

11. Kozármisleny 8 2 3 3 13–10 9

12. Rákosmente 8 2 3 3 12–15 9

13. Bp. Honvéd II. 8 2 2 4 18–15 8

14. Szabadkikötő 8 2 2 4 8–25 8

15. Kelen 8 1 1 6 8–19 4

16. Dunaharaszti 8 0 2 6 3–17 2

Borítóképünk a Szekszárdi UFC korábbi, Dunaharaszti elleni mérkőzésén készült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!