Sportlövő Eb

2019.09.21. 12:12

Bronzérmes a női pisztolyos csapat

Kitettek magukért a lányok.

A Csonka Zsófia, Egri Viktória, Major Veronika összetételű csapat bronzérmet nyert 25 méter női sportpisztolyban a Bolognában zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság szombati napján.

Az ötkarikás programban is szereplő szám egyéni versenyében Csonka, valamint a tokiói kvótával már rendelkező Major is döntőbe jutott. Utóbbi szombaton a gyors lövészetben egészen kiváló eredményt ért el (299 kör) és negyedikként került a fináléba 589 körös eredménnyel, míg Csonka az utolsó sorozatában biztosította helyét a legjobb nyolc között, miután nyolcadikként zárt 580 körrel.

A 15.45 órakor kezdődő döntőben a két francia riválisa közül egyet kell megelőznie az olimpiai kvóta megszerzéséhez.

Egri egyéniben 32. lett 570 körrel, a csapat 1739 körrel szerezte meg a bronzérmet. Az olimpián csapatversenyt nem rendeznek.

A versenyzők saját bevallása szerint is némiképp felemásra sikerült pénteki pontlövészet után szombat délelőtt a gyors lövészetre mindannyian azzal a céllal érkeztek a bolognai lőtérre, hogy javítsanak. Majornak jó esélye volt a fináléba jutásra, de egészen kiválóan lőtt, a maximálisan elérhető 300 körből 299-et ért el úgy, hogy csak az utolsó lövése volt kilences.

Csonka a pénteki napon azt kérte a versenybíróktól, hogy egy másik lőállásba állhasson a gyors lövészetre, mert az asztal magassága akadályozta abban, hogy saját technikája szerint lőjön. A kérését teljesítették, ám így nem az első csoportba, hanem a másodikba osztották be, és az utolsó lőállást kapta meg.

A 2015-ben Európa-bajnok lövőt ez érezhetően megzavarta kicsit a koncentrációban, ugyanakkor az utolsó sorozatában kiválóan teljesített, melynek köszönhetően hiába ért el három ellenfele is hozzá hasonlóan 580 kört, a 36 éves magyar sportoló 20 belső tízeséhez hasonlót egyikük sem közelítette meg.

Csonkának ezzel megvan az esélye, hogy a szombati döntőben olimpiai kvótát szerezzen a jövő évi tokiói játékokra.

Egri a rosszul sikerült pénteki eredménye után arra figyelt, hogy elsősorban a csapatot segítse, és a szombati gyors lövészetben összességében jól teljesítve járult hozzá a bronzérmet érő eredményhez.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában