Harc a kiesés ellen

2018.12.08. 19:32

Döntetlent játszott a Diósgyőr és a Kisvárda

A házigazda Diósgyőr 1-1-es döntetlent játszott szombaton a második félidő nagy részében emberhátrányban futballozó, újonc Kisvárdával az OTP Bank Liga 17. fordulójában, a kiesés ellen küzdő csapatok találkozóján.

A DVTK sorozatban negyedik bajnokiján szerzett pontot, s továbbra is egy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Kisvárdát.

Mindkét csapat lendületesen kezdte a találkozót, majd miután a Diósgyőr egy szerencsés, megpattanó szabadrúgásgóllal vezetéshez jutott, átvette az irányítást a Kisvárda. A vendégek türelmesen támadtak, s miután hatástalanítottak egy-két hazai kontrát, sikerült egyenlíteniük.

A szünet után nem sokkal, a törlesztő Lukjancsuk kiállítása miatt emberhátrányba került a Kisvárda, amely ezt követően jobbára csak a védekezésre összpontosított. Ahogy teltek a percek, egyre nyomasztóbbá vált a DVTK labdabirtoklási fölénye, de a hazai játékosok nem tudták átjátszani a fegyelmezett vendégvédelmet. A hajrában aztán mindkét oldalon akadtak veszélyes helyzetek, végül azonban maradt a döntetlen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!