Egy kicsit a magáénak is érzi a KSC történelmi ezüstérmét

– Sokakat meglepett, hogy a focilabdát egyik pillanatról a másikra kosárlabdára cserélte!

– Nem volt könnyű döntés, de elárulom önnek, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy váltottam – mondta Heizler János, az NB I-ben szereplő Atomerőmű KSC Szekszárd masszőre. – Az a közeg, ami mostanság körülveszi a magyar focit, egyáltalán nem hiányzik!

– Hogy került a KSC-hez?

– Egy régi kapcsolatból jött a közös munka. Pakson a magánrendelőmben korábban több szekszárdi kosarast is kezeltem, köztük Bálint Rékát, Theodoreán Alexandrát vagy az előző szezonban még itt játszó amerikai Jade Barbert. A lányok rendszeresen visszajártak hozzám, összebarátkoztunk, aztán amikor eljöttem a Szekszárdi UFC futballcsapatától, megkerestek a klubtól és én igent mondtam.

– Hogy kell elképzelni ezt a megkeresést? Heizler úr ön millió szállal kötődik a futballhoz, nem akarja mégis otthagyni kedvenc sportágát...?

– Nem így történt... Felhívott Szabó Gergő klubigazgató, majd Djokics Zseljko vezetőedző, hogy örülnének neki, ha segíteném a csapatot a céljai elérésében. Gyorsan megegyeztünk, az év eleje óta itt vagyok és nagyon élvezem, amit csinálok. Megszerettem a lányokat.

– Elárulja, hogy miért hagyta ott a Szekszárdi UFC-t?

– Nincs ebben semmiféle titkolnivaló! Amikor távozott Varga Balázs vezetőedző, akkor úgy éreztem, hogy nekem is mennem kell. Nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, volt egy közös elképzelésünk, amit szerettünk volna megvalósítani, de a távozásával új kezekbe került a szakmai munka irányítása és én azt éreztem korrektnek, hogy vele együtt távozom.

– Akkor most semmi foci, csak a kosárlabda?

– Most erről szól az életem, a szekszárdi kosárcsapatért dolgozom és igyekszem a lehető legjobb tudásom szerint segíteni a szakmai stáb munkáját abban, hogy jó eredményeket érjünk el. Lekopogom, az előző idényben elkerülték a csapatot a nagyobb sérülések. Azt gondolom, egy kicsit én is hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy végül Szekszárdra került a bajnoki ezüstérem.

– Mennyiben más egy kosárlabdázót felkészíteni egy meccsre, vagy edzésre, mint egy futballistát?

– Tulajdonképpen nincs sok különbség, hiszen a lábak, a bokák, a térdek mindkét sportágban igénybe vannak véve, itt a kosárlabdában még a vállak, a kezek és a hát kezelése a hangsúlyos. És nagyon fontos, mondhatni a legfontosabb a megelőzés, az, hogy úgy készítsünk fel egy játékost, hogy a lehető legkisebb esély legyen a sérülésére. Jánossy Csaba erőnléti edzővel és Fekete Krisztiánnal mindent meg is teszünk ezért. Ha netán mégis megtörténik, akkor igyekszünk a lehető legjobb kezelésben részesíteni ahhoz, hogy mielőbb visszatérhessen a pályára.

– Épp a minap akadt a kezembe egy könyv, Heizler-suli címmel. Szokott nosztalgiázni?

– Hogyne nosztalgiáznék! Életem egyik főműve volt a kapusiskola, ami egy évtizeden keresztül talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az ország egyik legjobb nyári tábora volt. Hogy mást ne említsek, a válogatottnál rendszeresen számításba vett Megyeri Balázs is Pakson kezdte bontogatni szárnyait, ráadásul a tíz évfolyamból nyolcon biztosan ott volt. De nálunk tanult a Ferencvárosban védő, Pécsett nevelkedett, a válogatottnál alapembernek számító Dibusz Dénes, aki négy-öt alkalommal biztosan ott volt a táborban. Vagy az a Szénási Béla, akinek a neve ugyan így nem sokat mond, pedig a világhírű holland Ajax Amsterdam akadémiáján volt kapusedző, most pedig a holland Volendamnál dolgozik.

– Miért zárta be a tábort, ha ilyen jól ment?

– Nagyon megnövekedtek a feladataim, a Paksi FC akkor került fel az első osztályú focibajnokságba és már nem fért volna bele az időmbe, hogy nyaranta heteket foglalkozzam gyermekekkel. Fáj a szívem, mert tényleg szép évek voltak azok, de jöttek az új kihívások és azoknak kellett megfelelni. Az élet aztán kárpótolt, hiszen kapusedzőként, masszőrként ott voltam a stábban, amikor 2011-ben a Ligakupa megnyerése mellett a bajnokságban történelmi ezüstérmet szerzett a PFC és elindulhatott az Európa Ligában. Rég volt, szép volt, de ez a fejezet is lezárult az életemben.

– Jár ki a paksi futballcsapat bajnoki meccseire?

– Amikor van időm, akkor kinézek, de most a kosárlabda a legfontosabb számomra! Azt ugyanakkor elárulom önnek, hogy a sikercsapat stábjával mind a mai napig tartom a kapcsolatot, évente van egy alkalom, amikor összejövünk Kis Károllyal, Máté Csabával és Péter Norberttel. Nosztalgiázunk, visszatekintünk a klub legszebb szezonjára. Büszke vagyok rá, hogy ilyen remek edzőkkel együtt dolgozhattam.

– Ha már kosárlabda... Mit gondol, van esély a főtáblára jutásra a Montpellier elleni Euroliga-selejtezőn?

– Hogyne lenne! Azt gondolom, hogy a KSC nyeri a párharcot!

– És a bajnokságban összejöhet még egy hasonló szezon, mint amilyen az előző volt?

– Hogy összejöhet-e? Én a magam részéről bajnoki címet remélek!