labdarúgás

2020.04.29. 03:52

Ha engedélyt kapnak, már másnap elkezdik a munkát

Ha ma megkapnák az engedélyt az edzésekre, már holnap munkába állnának az NB III-as Szekszárdi UFC játékosai. Dienes Pál vezetőedző játékosai ki vannak éhezve a futballra.

Rónai Gábor

Fotó: Makovics Kornél

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tervei szerint június 13-án indul be ismét a futballélet Magyarországon. Legalábbis az NB I-ben, illetve a Magyar Kupában (illetve a női NB I-ben). Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az alacsonyabb osztályú bajnokságokban mikor indulhat útjára a labda – ha egyáltalán útjára indul.

„Ha a szövetségben azt mondják, hogy el lehet kezdeni az edzéseket, akkor mi a döntés másnapján elkezdjük, hiszen sportemberként szeretnénk, hogy a pályán dőljenek el a dolgok – mondta Dienes Pál, az NB III Közép csoportjában szereplő, s ott a 12. helyen álló Szekszárdi UFC vezetőedzője. – A játékosok egyéni edzésterv szerint készültek, igyekeztek formában tartani magukat, persze ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség két-három hetes felkészülésre. Tartjuk velük a kapcsolatot, mindenki egészséges, és dolgozik. De a foci már valamennyiüknek hiányzik” – tette hozzá a szakember.

Dienes Pál azt mondja, az MLSZ döntését elfogadják, ha focizni kell akkor fociznak.

„A végeredményt azonban nem fogjuk reálisnak tartani, bárhogy is alakuljon a szezon – tette hozzá Dienes Pál. – Ami a profiknál kivitelezhető, hogy szerda-szombat ritmusban játsszák le az idényből hátralévő fordulókat, az az amatőröknél nem megy olyan egyszerűen, hiszen itt a játékosoknak civil foglalkozásaik is vannak, ezáltal nem adhat tökéletes képet a szezonról a végeredmény. A hosszú szünet azoknak mindenképpen jót tett, akik sérülésből tértek vissza, így Fejes Péter, Lékó Roland, Arena Ármin és Juhász Máté is kapott időt, hogy utolérje magát. Ha folytatódik az idény, ezáltal jobb pozícióból folytathatjuk, de egyik csapatnak sem lesz egyszerű a dolga ilyen hosszú kihagyás után” – mondta.

Dienes Pál is nehezen viseli a futball nélküli heteket, csapata szezonbeli meccseit már kielemezte szabadidejében Dunaszentgyörgyön, kertészkedéssel üti el az időt.

A Szekszárdi UFC a Közép csoportban 12. helyen áll, 19 meccsen 4 győzelmet, 7 döntetlent és 8 vereséget ért el. A sárga-feketék soron következő mérkőzése a Kelen SC elleni hazai összecsapás lenne. A fővárosiak elleni összecsapáson kívül még tíz bajnoki várna az idényben Márton Erikékre.

Borítókép: Dienes Pál vezetőedző játékosai körében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!