Megvan a csapatkapitány, cél a kijutás

 Az eddigi évek munkája alapján Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a fehérvári Keller Ákost nevezte ki a férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitányának a világbajnoki selejtezők előtt.

„Ákos megérdemelten kap bizalmat, hiszen a legmegbízhatóbb játékos és egy nagyon jó fiú”

– mondta el az MTI-nek kedden a válogatott edzésén Kecskeméten, hozzátéve, a döntéssel a Szolnok vezére, Vojvoda Dávid is egyetértett.

A felkészülésről szólva a kapitány kiemelte: kicsit összezavarta a csapatot a vasárnapi Körmend-Szolnok bajnoki mérkőzés, mert később sikerült megkezdeni a közös munkát. A következő napokban igyekeznek a lengyel játékosokra fókuszálni, miközben tudják, hogy utána is fontos meccs vár rájuk – utalt a koszovóiak elleni, vasárnapi meccsre. Emlékeztetett: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a koszovóiak az észtek és macedónok elleni győzelmükkel harcolták ki szereplésüket, így semmiképpen sem lebecsülendők.

„A válogatottal mindenképpen a vb-re való kijutás a cél, bármennyire is úgy tűnhet, hogy ez nem reális, ha ugyanis nincsenek céljaink, akkor teljesítmény sem várható el”

– fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a keret tagjai közül mindenki munkájára számít, azt azonban kiemelte, valóban történt generációváltás, de az „öregek, mint Wittmann Krisztián, Ferencz Csaba és Tóth Norbert továbbra is velünk lesznek”. Ők ha nem is játszanak – mint a lengyelországi találkozón -, akkor is szívesen részt vesznek a csapat munkájában, és megmutatják, „hogy néz ki egy profi sportoló, egy profi kosaras és egy jó ember” – tette hozzá.

Ivkovics Sztojan a jövőt vázolva közölte, nagy álma – mint mondta, ezzel fekszik és ezzel kel -, hogy 2021-re egy jó válogatott alakuljon ki. A szövetség (MKOSZ) mindent megtesz a csapatért, a kormány és az egyes városok is, tehát „a jelen helyzetet meg kell koronázni egy magyarországi Európa-bajnoksággal, erre a szurkolók is rászolgáltak, utána jöhet a nyugdíj” – fogalmazott.

Keller Ákos elmondta, régi álma volt már a klubcsapatában és a válogatottban is, hogy csapatkapitány lehessen, és nagy megtiszteltetésnek érzi kijelölését. A felkészülésről szólva kiemelte, mindenki meccsből, kicsit fáradtan, mégis „kosárlabdára készen” érkezett.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta: arra számítanak, hogy az elkövetkező három-négy évben egy ütőképes férfi válogatott alakul ki. Ez persze nagyban azon múlik, hogy a fiatalok hogyan épülnek be a csapatba. Jelenleg az látszik, hogy a klubokban jó munka folyik, s a magyar bajnokság színvonala egyre erősödik. Mint mondta, a világbajnoki selejtező kimenetele sem másodlagos kérdés, de az elsődleges mégis az, hogy összerázódjon és kialakuljon a csapat a következő időszakra.

A szövetség első embere kiemelte: Ivkovics Sztojan iránt töretlen a bizalom, mert jól felkészült edző és pedagógus, aminek kiváló bizonyítéka a csapatkohézió. Beszélt arról is, hogy jelenleg az egyes-kettes pozícióban kiválóan teljesítő Govens Darrinnal gondolják megoldani a honosított kérdést. Hozzátette ugyanakkor, hogy van más külföldi születésű játékos is a látókörükben.

A Barcelonában légióskodó Hanga Ádám nélkül készülő nemzeti csapat november 24-én Lengyelországban kezdi meg a csoportküzdelmeket, a házigazdák együttese az Eb-n négy vereséggel és egy győzelemmel a 18. helyen zárt. A bydgoszcz-i mérkőzés után két nappal Debrecenben fogadják Koszovót a magyarok. A C csoportban szerepel még Litvánia válogatottja, a kvartettből az első három helyezett jut tovább a következő csoportkörbe. Ott a horvát, olasz, holland, román négyes első három helyezettjével kerülnek össze, a hatos csoportból a legjobb három válogatott jut ki a 2019-es kínai világbajnokságra.

Ivkovics vezetésével a válogatott a nyolcaddöntőig jutott a szeptemberi Európa-bajnokságon. A csapat a cseheket és a románokat múlta felül a csoportkörben – ezzel 48 év után nyert mérkőzést kontinenstornán -, míg a horvátoktól, a montenegróiaktól és a címvédő spanyoloktól kikapott Kolozsváron. A 16 között a későbbi ezüstérmes szerbekkel szemben maradt alul Isztambulban.

A bő keret:

————
Ruják Adrás (Atomerőmű SE), Allen Rosco (Tenerife), Keller Ákos (Alba Fehérvár), Wittmann Krisztián (KTE), Juhos Levente (Szedeák), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj), Kovács Péter (Szolnoki Olaj), Benke Szilárd (ZTE), Tóth Norbert (Falco), Ferencz Csaba (Körmend), Molnár Márton (KTE), Perl Zoltán (Falco), Filipovity Marko (Alba Fehérvár), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Karahodzsics Kemal (KTE), Váradi Benedek (Falco), Govens Darrin (Falco)

 

A magyarok programja a C csoportban:
————————————–
november 24.:
Lengyelország-Magyarország, Bydgoszcz 18.30
november 26.:
Magyarország-Koszovó, Debrecen 19.00
2018. február 23.:
Litvánia-Magyarország
2018. február 26.:
Magyarország-Lengyelország
2018. június 28.:
Koszovó-Magyarország
2018. július 1.:
Magyarország-Litvánia

 

Borítókép: Tóth Norbert a magyar férfi kosárlabda-válogatott edzésén Kecskeméten, a Mercedes-Benz kosárlabda-akadémia sportcsarnokában 2017. november 21-én.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Hozzászólások

forró
Leesett az állunk! Bugyiban és combcsizmában fotózták Curtis feleségét 
bajnokok ligája / 1 órája
Simán nyert Kijevben a Barcelona, ezzel továbbjutott
A katalán csapat bejutott a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁNNÉ szül: Gyenei Julianna kölesdi lakos 89 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése református gyászszertartás keretében 2020. november 26-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a kölesdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS ,,A múltba visszanézve valami fáj. Valakit keresünk, aki nincs már. Temető csendje ad neki nyugalmat, szívünk fájdalma örökre megmarad..." POSZTÓS LAJOSNÉ Ilonka néni 1935-2019 Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERNHARDT MIHÁLY nagymányoki lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, szerdán, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉCSI JÓZSEF bonyhádi lakos 64 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, szerdán, 14 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk SCHMIDT JÓZSEF volt testnevelő tanár tolnai lakos 87 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. november 27-én, pénteken, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS FELKER JÁNOS Tengerész halálának 20. évfordulója alkalmából Szívünkben őrizzük drága emlékét. Dudás család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ROCHI LÁSZLÓ életének 73. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2020. november 24-én, kedden, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben.
MEGEMLÉKEZÉS DÉZSINÉ BOTTYÁN SZILVIA halálának 15. évfordulójára ,,Úgy mentél el tőlünk, mint ősznek a virága, sírba szállt veled szívünk boldogsága. Sírodhoz a virág könnyekkel érkezik, szomorú szívünk rólad sosem feledkezik." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POTYONDI SÁNDOR JÓZSEF bonyhádi lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 23-án, hétfőn, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS GEDENKEN Sebestyén Ágnes (1949-2006) Szekszárd, Fagyöngy utca 1. „Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Örökké őrizzük emlékedet" "Du lebst ewig in uns durchs Leben, und passest von oben auf uns auf" Szerető Családod Deine liebende Familie Zsók Sebestyén Margit és Zsók László Géza Varga-Zsók Izabella, Varga Csongor, Varga Olivér és Varga Vince
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS ISTVÁN izményi lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 20-án, pénteken 13 órakor lesz az izményi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy EPPEL FERENC teveli lakos 2020. november 1-jén rövid ideig tartó, súlyos betegség után elhunyt. Szeretett halottunkat szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓNÉ szül.: Tolnai Julianna bonyhádi lakos A TM-i Balassa János Kórház gyermekosztályi ápolója 62 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. november 20-án, pénteken, 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
BAKI SÁNDOR 1948-1970 halálának 50. évfordulójára. Unokaöccse Baki József és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁSZVÁRI BÁLINT szekszárdi lakos 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. november 21-én, szombaton, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Kálmán bátaszéki lakos 71 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2020. november 20-án, pénteken, 11 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítástól eltekinteni szíveskedjenek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ÖDÖNNÉ szül.: Értényi Edit szekszárdi lakos 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. november 18-án, szerdán, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARSZT JÁNOSNÉ szül.: Turáni Zsuzsanna tanító néni életének 85. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 20-án, pénteken, 13 órakor lesz a paksi Kálvária temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Kálmán bátaszéki lakos 71 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2020. november 20-án, pénteken, 11 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítástól eltekinteni szíveskedjenek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RITZEL MÁRTON bonyhádi lakos 86 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése szűk családi körben megtörtént. Gyászoló Szerettei
bajnokok ligája / 2 órája
Hosszabbításban kapott ki az FTC Torinóban
Szemfüles volt / 2 órája
Nagyon ritka, de feltűnő rágcsálót fényképezett le egy apuka
erőszak / 2 órája
Brutális: vascsővel próbálta rávenni volt párját, hogy láthassa közös gyermekeiket
Musk még feljebb lépett / 2 órája
Csúcstechnikai céget vezet a világ három leggazdagabb embere
hálaadás ünnepe / 2 órája
Donald Trump a Fehér Házban kegyelmet adott két pulykának
ezt nem gondoltuk volna / 3 órája
Kiderült: ezért csalják meg legtöbbször a nők a férjüket