11°
20°
10°

„Amit el lehet rontani az életben, azt én mind elrontottam”

Kvanduk János nemrég ünnepelte 50. születésnapját, negyven éve kötődik a szekszárdi labdarúgáshoz, és ebből 25 éve tevékenykedik edzőként többnyire a megyeszékhelyen. Szerinte tökéletesen illenek rá Al Pacino szavai a Minden héten háborúból: „Amit el lehet rontani az életben, azt én mind elrontottam”

Mi az első futballal kapcsolatos emléke?

Legelső emlékem „Az Aranycsapat és árnyai” című könyv első oldala. Akkor nem nagyon tudtam még, mi az a labdarúgás, sosem hallottam az Aranycsapatról. Szóval, olvastam ezt a könyvet, az első oldal a világbajnokság utolsó egy percéről szólt, amikor Czibor lövését Turek kiütötte a felső sarokból, és elkezdtem sírni. Nagyon pici gyerek fejjel éreztem, hogy ez valami óriási tragédia volt a magyar életben. Utána végig olvastam ezt, majd találkoztam Tichy Lajos életregényeivel. Közben pedig a dunaszentgyörgyi pályán, az oviban, iskola udvaron folyamatosan fociztunk. Teljesen természetessé vált az életemben. Ez annyira meghatározó élmény volt gyerekkoromban, hogy el is döntötte, a további életem hogyan alakul majd.

Gyerekkori fotó Jánosról (balra), és két évvel fiatalabb öccséről, Gáborról

Gondolom a szülei is végig segítették, támogatták a pályáján.

Igen, megvolt a megfelelő szülői támogatás, és ezt ki is élveztük. Például nagyon örültem, hogy a szombati tánciskolából elmaradhattam, mert akkor volt a bajnoki is. Az öcsém és az én labdarúgó pályafutásomat is maximálisan támogatta a családunk, de mint edző megtanultam már, hogy sportolói karrier megfelelő családi háttér, támogatás nélkül nincs is.

Névjegy

Kvanduk János 1967. október 4-én látta meg a napvilágot Pakson. Tíz éves koráig Dunaszentgyörgyön, azt követően Szekszárdon töltötte gyermekkorát. Játékosként és edzőként is többnyire a megyeszékhely csapatainak jobb szerepléséért küzdött. Jelenleg is a Szekszárdi UFC felnőtt csapatát irányítja. Tolna megye válogatottja az ő irányítása alatt nyert először négy megye válogatott tornát, illetve háromszor nyertek a területi válogatottak országos tornáján. Amellett, hogy aktívan tevékenykedik edzőként, végzi az „A” licences edzőképzést is.

Mennyire segítette a pályafutását, hogy öccse személyében mindig ott volt a közel egy idős játszótárs?

Szerencsére ugyanaz volt a szenvedélyünk, ami valóban szenvedély volt, mert a focin mindig jókat tudtunk veszekedni. Mind a ketten borzasztóan utáltunk veszíteni, és sokszor játszottunk egymás ellen, amiből következik, hogy egyikünk mindenig vesztesként hagyta el a pályát.

Milyen élmény volt, mikor Dunaszentgyörgyről Szekszárdra költöztek? Hogyan élte meg ezt a váltást?

Nagyon szerencsés voltam, mert Sárosi Anti bácsi lett a Babits iskolában az edzőnk, illetve az is szerencsés dolog volt, hogy a testnevelő tanárom, aki egyébként tornász volt, nem találta ki, hogy meg akar tanítani focizni. Helyette rögtön odairányított, ahol egy labdarúgó edző foglalkozhatott velünk. Nagyon boldog lennék, ha ez most is így működne. Így lett Sárosi Anti bácsi az edzőm, aki csodálatos ember volt. Szerintem mindannyian, akik a hármas iskolában nála kezdtük, nagyon sok köszönettel tartozunk neki, hiszen olyan játékosok is kikerültek a keze alól, mint Háhn Árpi, aki válogatott lett, az öcsém, aki bemutatkozott NBI-ben, Máté Csabi, aki most a Ferencváros másodedzője. Nagyon szerencsésnek gondolom magam, mert 10 évesen kerültem Szekszárdra, most 50 vagyok, így elég könnyű kiszámolni, mióta kötődöm a klubunkhoz.

Az előbb említett labdarúgók kapcsán felmerül a kérdés, hogyan élte meg, hogy nem ért el hozzájuk hasonló sikereket, miközben sokan önt tartották a legtehetségesebbnek?

Nehéz volt. Ahogy az ember feldolgozza a kudarcait, én is átmentem minden lépcsőn. Az ember hibáztatja a környezetét az elmaradt sikerei miatt, majd egy idő után, ha már elég érett és idős lesz, akkor a magyarázatot magában keresi. Amikor még tapasztaltabb lettem, még messzebbről láttam a kérdést, akkor felismertem, hogy milyen tulajdonságok hiánya vezetett ahhoz, hogy a labdarúgó karrierem nem úgy alakult, ahogy sokan várták. Ez edzőként viszont sokat segít, hiszen tudom, milyen rövid út vezet az „Isten vagy kicsi!”-től a „Te itt soha nem kapsz szerződést!” mondatig. Előbbit a korosztályos válogatottnál mondták, utóbbit egy szekszárdi klubvezető.

Szekszárd után aztán több megyei csapatnál is megfordult. Hogyan emlékszik erre az időszakra?

Amikor először úgy éreztem, hogy a profi labdarúgásban nincs jövőm, akkor abba akartam hagyni. Aztán annyira hiányzott, hogy legszívesebben már bárhol fociztam volna. Az ember nagyon nehezen szakad el ettől a sportágtól. Decsen nagyon sok örömem volt a játékban. Szálkán is elég jó teljesítményt nyújtottam, de azért mindig Szekszárd volt a vágyam, mindig is itt szerettem volna játszani. Nagyon jó volt, mikor visszatérhettem edzőként az UFC-be, és nagyon segítették, támogatták az edzői pályámat.

Csapat kép a TÁÉV pályáról. Tornyi Barnabás a kép bal szélén, Kvanduk János a guggolók közül a második szintén balról

A futball pályák mellett természetesen a katonaságnál is megfordult. Milyen emlékekkel szerelt le?

A katonaság is nehezen indult. Én a TÁÉV-ből, egy megyei csapatból vonultam be. Nem határőrnek, hanem focizni vittek Nagykanizsára, mint volt dózsás sportoló. A társaim az Újpestből és a Nagykanizsa NB II-es csapatából jöttek, emiatt volt egy kis kisebbségi érzésem. Nehezen oldódtam fel ebben a közegben, és az első három hónapom nem volt túl fényes. Az volt a szerencsém, hogy a csapattársaim nagyon sokra tartották a képességeim, és rábeszélték az edzőmet, ne küldjenek el valahova a határt őrizni, mert abból nem sok haszna lett volna az országnak. A következő időszakom viszont a pályafutásom legjobb időszaka volt. Úgy nyertünk bajnokságot, ha jól emlékszem, hogy négy gólt kaptunk.

Kik voltak játékosként önre a legnagyobb hatással, akire felnézett, akit utánzott?

Mindig vannak az ember életében példaképek. Játékosként az első Tichy Lajos volt, akit játszani ugyan nem láttam, de az életrajzi könyveit számtalanszor elolvastam. Például amikor az ő dánok elleni ollózós góljáról hallottam, lementem Dunaszentgyörgyön a pályára, és dobáltam fel a labdát, hogy megtanuljak ollózni. Aztán akire kamaszként emlékszem, Pierre Littbarski, a német válogatott szélsője.

Nagyon sajnáltam, hogy soha nem tudtam olyan karika lábakkal járni,

mint ő, nekem egyenesebbek vannak. (nevet – a szerk.) Aztán Maradona, az istenek istene. A korosztályomnak nyilván voltak magyar játékos példaképei, akikre felnézett. Számomra ez Détári, akiről már akkor tudtam, mikor az ifiben focizott, vagy Kovács Kálmán. Minden futballista életében meghatározó az a trénere, aki kamaszkorában edzi. Nekem Tornyi Barnabás volt, aki 13-tól 17 éves koromig edzett. Egy meghatározó időszakban egy meghatározó ember. Nem nagyon érdekel, ki mennyi rosszat, vagy mit mond róla. Számomra ő meghatározó volt, és rengeteg mindent tanultam tőle. Barna egy nagyon pozitív emlék. Edzői szempontból pedig abszolút Teszler Vendel, aki a pályám kezdetétől a közelemben volt, segített. Mindig megtudtunk vitatni szakmai kérdéseket, van amiben egyetértünk, van amiben nem. Érdekes, ahogy az ember tanítványból kollégává válik.

Már 25 éve dolgozik edzőként. Hogyan formálódott azóta a futball filozófiája?

Igazából nem változott, amit a fociról gondolok, inkább többet tudok. Nagyon sokat bújom a külföldi és a hazai szakirodalmat, nagyon sokat tanulok, amellett hogy dolgozom. Alapvetően meghatározza a felfogásom egy élmény, amit profi játékosként éltem meg. Egy délelőtti edzésről sétáltam haza a fasoron, és azon gondolkodtam, tele van a hócipőm, hogy délután megint edzésre kell jönnöm, mert volt egy két és fél órás dögunalmas tréning délelőtt. Majd bevillant: hülye vagy, hát egész életedben erre vágytál, hogy ne kelljen mást csinálnod, mint edzésre járni meg focizni. Akkor eldöntöttem, ha edző leszek, nagyon fogok ügyelni arra, a játékosaim élvezzék, hogy focisták, szeressenek edzésre járni. A másik, hogy én grundon nőttem fel. Ott azt szereti a gyerek, ha nála van a labda, ha domináns, ha jelen van, ha vele történnek a dolgok. Ezt szeretem a csapataimnál is. Ilyen szempontból idealista vagyok, mert én a foci szépségét szeretem, a finom technikai megoldásokat, a játék ritmus megváltoztatását. Számomra nagyon szép egy ritmusos kényszerítő, egy háromszög játék. Szeretem, ha a csapatom kezében van a saját sorsa. Ehhez hozzájárulnak azok a játékosként szerzett élmények, amikor azt éreztem nem én irányítom az életem. Ami megváltozott, az a közeg, és az ehhez szükséges tudásbázis. Más domináns csapatnak lenni 97-ben és 2017-ben, máshogy kell érvényre juttatnod az akaratod. Most voltam egy előadáson, amit egy edző a Hamburg SV-től tartott, és szóba került a kiválasztás, ők hogyan választanak játékost. Volt egy mondata, ami összecseng az én filozófiámmal: A sziklaszilárd akarat, hogy mindenen keresztül érvényre juttasd a saját képességeid.

A futball látásmódjára, taktikai elképzeléseire milyen edzők, játékosok gyakoroltak hatást?

Az első ember, aki eszembe jut, Carlo Ancelotti. Vagyok olyan szerencsés, hogy a Testnevelési Egyetemen ott lehettem egy előadásán, amit még a Parma edzőjeként tartott. Ő játékosként is a kedvenceim közé tartozott. Hihetetlen élmény volt, hogy annyira közvetlen és nyitott, szakmailag mindent megmutató ember. Olyan kollegiális viszonyt alakított ki előadó és hallgató között, ami teljesen meglepett, hiszen Magyarországon Ancelottinál lényegesen kisebb tudással és eredménnyel rendelkező edző kollégák is képesek olyan felsőbbrendű lényként mozogni a többiek között, ami nekem visszatetsző. Azokat szeretem, akik megváltoztatták a futball történetét. Ha külföldön élnék, akkor mindenképpen bielsista lennék, nagyon közel áll hozzám gondolkodásmódja. A másik ilyen szakember Sacchi. A 20. század végének, 21. század eleji futballjának az ő taktikája az alapja. Guardiola pedig az eredményesség és az esztétikumnak egy olyan egyvelegét hozta létre, ami teljesen egyedülálló a világon. Annál szebb labdarúgás, pláne ilyen eredményekkel párosulva nincs, mint a 2010-es év környéki Barcelonáé. Cruyff filozófiája is mérvadó számomra. Van sok edző, aki eredményes volt, de ők azok, akik meghatározták a futball történelmének irányát. Nyilván a többiekről csak könyvélményeim vannak. Egy Herbert Chapmanről és Rinus Michels-ről legfeljebb elolvasom, mit változtattak. Ez nem jelenti, hogy más edzők eredményeit nem ismerem el, vagy vak vagyok másik edzőkre, de ők határozzák meg, éppen mit akarok. De nem azért beszélek róluk, mert hozzájuk hasonlítom magam. Van még egy szerb edző, Mirko Miljanic, aki nagy hatással volt rám. A Real Sociedadnak és az Athletico Bilbaonak volt a trénere. Egy dolgozatában olvastam: „Az utánpótlás edzőnek mindig jobbnak kell lennie, mint a felnőtt edzőnek, mert előbbinek a tíz évvel későbbi labdarúgásra kell felkészítenie a gyereket, miközben a felnőtt edzőnek csak a hétvégére”. Nagyon fiatal edző voltam, mikor ez a kezembe kerül, és azóta is nagyon meghatározó gondolat számomra.

Ki volt a legfelkészültebb, legkeményebb ellenfele?

A 2000-es Tolna csapata. Kvanduk János feketében.

Sokszor keresek úgy kapaszkodót az ellenfél játékában, hogy az edzőjük stílusán gondolkodom, megpróbálok a fejével gondolkodni. Az első ember, aki beugrik, Kniesz Matyi, aki Kakasdon volt edző, mikor én Tolnán. Nagyon élveztem az ellene zajló meccseket. Akkor éreztem, és nem akarok senkit megbántani, hogy a két edző is vív egymással. Nem csak arról szólt, hogy az én balszélsőm jobb-e, mint az ellenfél jobbhátvédje, hanem, hogy mi válaszokat adunk egymásnak, reagálunk a másik elképzelésire. Mondjuk azon a szinten mindkettőnknek olyan játékosai voltak, akik meg tudták valósítani az edző elképzeléseit. Ott éreztem, hogy az a mi csatánk is. Ezek nagyon jó emlékeim. Nyilván vannak kiváló edzők most NB III-ban is. Ha csak Márton Gáborról beszélek, aki nagy kedvencem volt még játékos korából. Megvolt a falamon az első újságinterjúja, amikor bemutatkozott a Pécsben. Most az egymás elleni bajnokinkon, amikor megvertek minket 2-1-re itthon, az ő elismerő mondatai a csapatom játékáról nagyon jól estek, erőt adtak a folytatáshoz.

Mit érez legnagyobb eredményének?

Ez sokrétű. A legnagyobb eredményem, hogy el tudtam magam ismertetni a környezetemben. Minden nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy a közösségben amiben élek, elismerik, értek ahhoz amit csinálok. A másik, hogy részt vehettem olyan labdarúgók képzésében, mint Hanák Viktor, Mészáros István, Tóth Peti, Horváth Péter, akik játszottak NBI-ben. De mondhatnám Németh Bencét, Dombi Gergőt, Nagyváradi Olivért, Major Pétert a 99-es korosztályból. Ha azt nézem, hogy az első szekszárdi ovis csoportomból Aréna Ármin most csapatkapitány nálunk, Szűcs Krisztián, Csigi Ádám a felnőtt keret tagja, Fodor Ákos a Kisvárdának a belső védője, többször volt a forduló válogatottja, akkor jól dolgoztam. De nem akarom sorolni, mert valakit biztos kihagyok. Emellett nyilván utánpótlás szinten csapateredményeink is voltak. Bajnoki címek, országos tornákon végső sikerek. Egyszerre siker és kudarc a Szekszárd felnőttel az ezüst érem NB III-ban, de így is azt gondolom, hogy azt a második helyet elfogadnánk még sokszor. De a második az mindig vesztes. A bronzérmet és az aranyérmet mindig megnyered, viszont ha második vagy, akkor elvesztetted az aranyat.

 

Kommentek

Legolvasottabb

1
Egy kombájn is a hármas karambol szereplője
2
Hármas karambol miatt zárták le a Mórágy felé vezető utat
3
A szekszárdi diák mindenkit maga mögé utasított az országos versenyen
4
Fej nélküli hulla borzolta a kedélyeket
5
Illegális migránsokat fogtak el Tolna megyében
OTP Bank Liga
Döntetlennel végződött a Paks és a Mezőkövesd összecsapása
értékelés / 8 perce
155 ezer ügyfelet segített a NAV támogató ellenőrzése
Augusztus 31-ig 90 ezer hagyományos revíziót, és 155 ezer úgynevezett támogató jellegű ellenőrzést indított (NAV), utóbbi 11 milliárdos bevételt hozott.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS MARCSEK JÓZSEF halálának 4. évfordulójára "Múlnak az évek, fájdalmunk nem csitul, szemünkből a könny naponta kicsordul. Tudjuk, hogy nem jössz, hiába várunk, nyugodjál békében, szívből ez kívánjuk." Szerető Családod
MEGEMLÉKEZÉS ERŐSS ZOLTÁNNÉ sz. Stocker Judit Szeretett feleségem 3 évvel ezelőtt visszaadta lelkét Teremtőjének, emlékét ápolom, szívemben őrzöm, míg élek. Férje
"A szív sajog, a fájdalom nő, nem hoz enyhűlést a múló idő." ZSIROS FERENC halálának 4. évfordulóján emlékezik családja.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BRAUN JÁNOS lengyeli lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 25-én, szerdán 15 órakor lesz a lengyeli temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS FEHÉR LÁSZLÓ halálának 18. évfordulójára "A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre Rád emlékeztet." Szerető lányod
MEGEMLÉKEZÉS KLEM FERENCNÉ sz. Farkas Zsuzsanna mözsi lakos halálának 6. évfordulójára Szerető családod
nomophobia / 55 perce
Megváltoztatja az életünket a mesterséges intelligencia?
Emlékév / 58 perce
Fényjátékkal tisztelegtek Cardiffban Arany János előtt
Amerikai Nagydíj / 1 órája
Hamilton indul az élről, Vettel a második
bennfentes tanácsok / 1 órája
Mit ne tegyen soha egy étteremben?
szeszgyártás / 1 órája
Pálinkaszezon: már a törkölyt főzetik
portré / 2 órája
Ma lenne 100 éves Joan Fontaine Oscar-díjas színésznő