13°
15°

Elkészült a megyei élvonal őszi menetrendje!

Kommentek

Legolvasottabb

1
Szétverték a fejét és lábát, majd kikötötték egy kukoricásban
2
Cseh vadász lőtt ezüstérmes szarvasbikát
3
Egy kombájn is a hármas karambol szereplője
4
Hármas karambol miatt zárták le a Mórágy felé vezető utat
5
A szekszárdi diák mindenkit maga mögé utasított az országos versenyen
kedvezőtlen időjárás
Évtizedek óta nem látott mélyponton a globális bortermelés
falhoz szorította áldozatát / 9 perce
Eddig 8 nő vádolja Martont – a premierjét is elkaszálták
Egyre többen állítják, hogy Marton László főrendező zaklatta őket. Eddig nyolc áldozat jelentkezett, a Vígszínház újabb közleményben, most már hosszan reagált a vádakra, és leveszik Marton rendezését a műsorról.
Gyász
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy ELMAUER GYÖRGYNÉ volt szekszárdi lakos elhunyt. Hamvait 'végakarata szerint' minden szertartás mellőzésével helyeztük a családi sírboltba. Szeretett családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MUREL ISTVÁN életének 88. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 27-én, pénteken 11 órakor az alsóvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR JÓZSEF (Józsi papa) tengelici (volt sárszentlőrinci) lakos 89 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése, 2017. október 27-én, pénteken 13 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS GYŐRFI LÁSZLÓ halálának 10. éfordulójára "Most felnézek és kinyitom az eget még egy percre, hogy elmondjam Neked, hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva, mert itt vagy velem, a lelkembe zárva, s most én őrizlek, védelek, míg felettem is elszállnak a hűtlen évek. S mielőtt bezárulna az ég, még két szót felkiáltanék: Apu, szeretlek!" Lányod: Johanna, feleséged, szüleid, testvéred és családja, anyósod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARKÓ ISTVÁNNÉ szül. Kocsis Mária tolnai lakos 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 27-én, pénteken 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
FÁJÓ SZÍVVEL EMLÉKEZÜNK HALBLEIB JÁNOS halálának 5. évfordulóján "Már öt éve annak, hogy álomkép maradtál, Öt éve kesergünk némán a sírodnál. Tétován rendezzük a szeretet virágot, S lassacskán gyümölcsét hozza az emlékfád." Szerető feleséged és családod
Szomorú szívvel tudatjuk rokonokkal, ismerősökkel, volt kollégákkal, hogy VACZULA SÁNDORNÉ szül.: Porteleki Mária tanítónő életének 82. évében elhunyt. Temetése 2017. október 25-én 14 órakor lesz a kajdacsai temetőben. Gyászoló fia és Kajdacs Község Önkormányzata
láthatóság / 13 perce
A láthatóság életet menthet!
összetartó erő / 25 perce
Lángra lobbant az olimpiai fáklya
őszi betakarítás / 31 perce
Kevesebb kukorica lett idén, de a minőség jó
35 perce
Győrben is győzött és az élre ugrott a KSC!
kutatás / 36 perce
Megfelelő partnerre és érettségre van szükség a családalapításhoz
ár/érték / 42 perce
Szakértő válaszol: olcsó húsnak híg a leve, de vajon mi a helyzet a borral?