labdarúgás

2019.09.25. 07:00

Hétközi focicsemegét ígér a Tamási–Dombóvár derbi

Ma délután pótolják a hazaiak kupaszereplése miatt a hétvégéről elhalasztott Tamási 2009 FC–Dombóvár FC megye egyes rangadót.

Rónai Gábor

Fotó: Mártonfai Dénes

Mondhatni meglepően simán, 4–1-re legyőzte a tihanyiakat a Tamási 2009 FC a Magyar Kupa országos főtábláján. Barics Péter gárdája a szünetben már 4–0-ra vezetett, Farsang Patrik triplázott, a negyediket Jammeh Haruna lőtte. A fordulást követően egy kicsit már a mai meccsre is gondolva visszavettek a tempóból a tamásiak, de így sem került veszélybe a továbbjutásuk (friss hír, hogy a következő kör párosításait pénteken sorsolják ki).

A mai bajnoki találkozó pikantériáját adja, hogy a tamásiak a Magyar Kupa megyei selejtezőjének első körében éppen a dombóváriakon léptek túl, ám az akkori 5–1-es eredményből kár lenne messzemenő következtetéseket levonni. Már csak azért sem szabad, mert a meccs összképe alapján az 5–5-ös döntetlen is benne volt a pakliban.

A bajnoki szerepléseket tekintve a dombóváriak állnak jobban, Kardos Ernő csapata az előző négy mérkőzésén nem kapott ki. A majosi vereségük (0–2) után a Szedrest (4–0), a Tevelt (1–0) és a Kakasdot (6–0) is legyőzték, Tolnáról pedig 2–2-es döntetlennel és egy ponttal távoztak.

A Ferencváros futballistájaként korábban magyar bajnoki címet és ezüstérmet is szerző szakember keze alatt egyre inkább kezd összeállni a nyári szünetben tovább fiatalított dombóvári csapat, amely Tamásiba is pontért utazik.

Barics Péter alakulata az idei szezonban még nem nyert bajnokit saját közönsége előtt, ezért is készül kettőzött energiával a rangadóra. A bonyhádiakkal 4–4-es, a majosiakkal 2–2-es döntetlent játszottak, s ha tényleg komolyan gondolják, hogy aranyat akarnak szerezni a szezon végén, akkor a rangadókon el kell kezdeniük a három pontok gyűjtögetését. Már a main is.

Elhalasztott mérkőzés a 6. fordulóból

Tamási 2009 FC–Dombóvár FC, szerda, 16.30 óra.

V.: Knap Z. (Tinnyei Zs., Mihálovics L.).

A tervezett kezdőcsapatok, Tamási: Pintér K. – Pintér A., Yondo, Hajdók, Orosz M. – Benke, Ato, Györgye, Kugli – Haruna, Farsang.

Dombóvár: Czebei – Párkányi, Tieger, Kulcsár K., Martinka – Papp G., Bradics, Androsics, Balogh Sz. – Keczeli, Horváth Á.

Megyei I. osztály, az állás

1. Bátaszék 6 4 2 0 15–5 13

2. Bonyhád 5 3 2 0 19–7 11

3. Dombóvár 5 3 1 1 13–4 10

4. Majos 5 3 1 1 14–7 10

5. Tamási 5 2 2 1 15–12 8

6. Tolna 6 2 2 2 12–9 8

7. Tevel 6 2 0 4 6–18 6

8. Kakasd 6 1 2 3 10–16 5

9. Szedres 6 1 1 4 8–20 4

10. Dunaföldvár 6 0 1 5 8–22 1

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!