Úszó eb

2018.08.03. 19:45

Lecsúszott a dobogóról a 4x100-as férfi gyorsváltó

Negyedik lett a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki nyitónapján.

A tavalyi budapesti világbajnokságon bronzérmes váltó ezúttal 3:14.51 perces időt ért el a döntőben.

A magyar egység a délelőtti selejtezőben 3:15.55 perces eredménnyel futamában a második, összesítésben a harmadik lett. Ezúttal változtattak a sorrendben, hiszen Kozma helyett Németh ugrott elsőként fejest a vízbe, s ez jó húzásnak bizonyult, hiszen egy országos csúcshoz közeli százzal váltott. Kozma következett, aki még mindig dobogón tartotta az együttest, Holoda Péter pedig kiváló váltásnak köszönhetően, erős ötven után második, a váltásnál harmadik volt. A zárás Bohus Richárdra maradt, a kisebb könyöksérüléssel bajlódó versenyző azonban csak a negyedik helyre hozta be a stafétát.

„Nem a negyedik hely a csalódás, hanem az, ahogyan úsztam, a formám. Érzem, hogy fejben nem vagyok annyira ott, mint tavaly a vb-n” – nyilatkozta Kozma Dominik, aki külön hangsúlyozta a glasgow-i bemelegítő medence „hátrányait”, ugyanis véleménye szerint rendkívül klóros vízben kell az úszóknak felkészülniük. Hozzátette, önmaga „borzasztó” formája miatt döntöttek úgy, hogy ezúttal Németh Nándor legyen a kezdőember.

Bohus Richárd elmondta, nem csalódásként, hanem sokkal inkább egy ébresztő pofonnak éli meg ezt az eredményt, ami jókor jön az olimpiai felkészülés előtt.

férfi 4x100 m gyorsváltó, Európa-bajnok:

Oroszország (Jevgenyij Rilov, Danyila Izotov, Vlagyimir Morozov, Kliment Kolesnyikov) 3:12.23 perc

2. Olaszország 3:12.90

3. Lengyelország 3:14.20

4. MAGYARORSZÁG (NÉMETH NÁNDOR, KOZMA DOMINIK, HOLODA PÉTER, BOHUS RICHÁRD) 3:14.51

Jakabos az ötödik helyen végzett 400 méter vegyesen

A 29 éves úszó – aki 2010-ben Budapesten és 2016-ban Londonban bronz-, 2012-ben Debrecenben pedig ezüstérmet szerzett ebben az Eb-számban – 4:38.48 idővel csapott célba.

Jakabos a délelőtti előfutamból a mezőny negyedik, saját idei legjobb idejével (4:39.26 perc) kvalifikálta magát a fináléba, amelyben pillangón erősen kezdett, másodiknak fordult rá a hátra úgy, hogy fél másodperccel jobb volt az eredménye, mint reggel. Az úszásnem teljesítése után viszont már komoly hátrányba került ellenfeleivel – és korábbi idejével – szemben. Mellen a várakozásoknak megfelelően visszacsúszott – hetedik volt -, gyorson azonban szépen visszakapaszkodott és ötödikként zárt.

„Nagyon örülök az időeredménynek. Két évvel ezelőtt hasonló idővel lettem érmes, most ez erre volt elég, nem volt benne több. Annyit éreztem, hogy a hát valahogy nem jött össze, sokkal könnyebb érzés szokott lenni. Egész évben kevés hátat úsztam” – mondta Jakabos.

női 400 méter vegyes, Európa-bajnok:

Fantine Lesaffre (Franciaország) 4:03.39 perc

2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 4:03.49

3. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:04.03

...5. JAKABOS ZSUZSANNA 4:38.48

Szilágyi Liliána 11. lett 100 méter pillangón

A 21 éves magyar a hetes pályán indult, ötödikként fordult, ezen a helyezésén már nem tudott javítani, pedig nagyot hajrázott. Szilágyi délelőtti teljesítményénél (58.95) ugyan jobb volt, de 58.53 másodperces idejével elmaradt egyéni legjobbjától (57.54).

„Még mindig kétszázas a ritmus, lassúnak éreztem, nem is fáradtam el. Megbeszéltük az edzőmmel, hogy a száz nem prioritás, hiszen egy újfajta edzésmódszert követek, nagyjából három hónapja dolgozunk csak együtt. Kétszázon szeretném a legjobbamat megúszni” – nyilatkozta Szilágyi, aki a hosszabbik távon két éve Londonban ezüstérmet nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!