kézilabda

2019.02.11. 17:15

Javul a Fekete Gólyák játéka

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél (archív)

A felkészülési időszak legerősebb ellenfelével találkozott a Szekszárdi Fekete Gólyák KC, amely a szintén NB I/B-s Kozármisleny SE-nél vendégszerepelt, s maradt alul 35–27 arányban. Tabajdi Ferenc csapata a 48. percig pariban volt ellenfelével (24–23), pedig betegség miatt nem számíthatott két beállójára, Gyenis Patríciára és Tóth Barbarára, őket két serdülő korú játékos, Kocsis Anita és Farkas Korinna pótolta.

„A teljes kerettel felálló hazai csapat ellen a hajráig szoros meccset játszottunk, ami előrelépés a Pécs elleni mérkőzéshez képest. Schell Gabriella jól védett, Bíró Fanni tíz gólja mellett lőtt négy-öt kapufát, ami a kapustól akár be is mehetett volna. Az utolsó negyedórában az első sorunk elfáradt, a végén már a fiataloknak adtam bizonyítási lehetőséget. Ezt követően tudott ellépni a Misleny, de ez a mérkőzés adott egy kis pozitívumot a csapatnak” – mondta Tabajdi Ferenc.

A szekszárdiak holnap a harmadosztályú PEAC vendégeként játsszák le utolsó felkészülési mérkőzésüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!