Verseny előtt

2017.08.14. 08:23

Kiss Norbert kamionja darabokban, készülnek a Hungaroringre

Kis túlzással apró darabokra szedve várja a folytatást a németországi Nürtingenben Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző Mercedese, amellyel augusztus 26-án és 27-én a futamgyőzelmekért száll harcba a magyar pilóta a Hungaroringen.

Mogyoród, 2016. augusztus 28. A késõbbi második helyezett Kiss Norbert a Kamion Európa-bajnokság magyar versenyhétvégéjének harmadik futama elõtt a mogyoródi Hungaroringen 2016. augusztus 28-án. MTI Fotó: Marjai János

A Tankpool24-Mercedes istálló főhadiszállásán a csapat tagjai már lázasan dolgoznak a versenykamionok felkészítésén, két hét múlva ugyanis Magyarországon folytatódik az Eb-sorozat.

„Nyilván mindannyian tudják, hogy számomra az év versenye következik, és bár a csapat számára a nürburgringi hétvége volt a hazai futam, a mogyoródi viadalra is hasonló lelkesedéssel készülünk” – mondta az MTI-nek a 32 éves szombathelyi versenyző, aki a 2014-es és 2015-ös Eb-diadalai után szerződött a német istállóhoz, tavaly pedig ötödikként zárt.

„Négyéves projektbe vágtunk bele, és már az előző évben is volt olyan eredményünk, amelyre előzetesen nem számítottunk, az idén pedig újra sokkal előrébb járunk, mint azt gondoltuk a szezon elején” – jelentette ki a versenyző, aki négy forduló, vagyis 16 futam után az összetett második helyén áll a cseh Adam Lackótól 43 ponttal elmaradva.

„A kamionomból most hiányzik a motor, van ugyanis itt a központban egy titkos helyiség, ott végzik el a szükséges felújítást és fejlesztéseket, amikor van erre idő a versenyhétvége előtt” – mondta Kiss, és hozzátette: a Hungaroringen szombaton és vasárnap is meg akarja nyerni az időmérőt, így az aznapi első futamokon az első rajtkockából indulhatna, és mivel az első versenyeken aratott győzelemért jár a legtöbb pont, ezeknek a megnyerése a célja.

A kamion Eb mogyoródi versenyhétvégéjére augusztus 26-27-én kerül sor, és a szervezők az elmúlt két évben megszokotthoz hasonlóan fesztiválhangulatot ígérnek a Hungaroringre számos kísérőprogrammal, valamint a luxus sportautókat felvonultató Blancpain GT Series versenyeivel.

(Borítóképünkön Kiss Norbert a volánnál. Fotó: MTI / Marjai János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!