úszó-folyó-show

2017.08.17. 16:38

Kockázatmentes lesz a Duna-átúszás

A szervezők szerint biztonságos lesz szeptember 2-án az első budapesti Duna-átúszás a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között, az eseményre a második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül kerül sor.

„Ismét kikértük a hatóságok véleményét, amelyek hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy több száz ember számára hatalmas élményt jelentsen a Duna átúszása Budapesten” – árulta el Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete, aki tervei szerint szintén átússza a Dunát.

Fülöp Tibor, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese kifejtette, „a Balaton-átúszáshoz hasonlóan úgynevezett úszófolyosót fogunk kialakítani, 25 méterenként kapaszkodóhajók, 40 méterenként nagyobb hajók lesznek, ráadásul az általunk javasolt szakaszon nyugodtabb a Duna.”

A biztosítást a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat végzi, Balázs László elnök ezzel kapcsolatban elmondta: „Közel tíz mentőhajó lesz, amelyek mindegyike legalább tíz-tíz embert tud a fedélzetére venni baj esetén. A rajtnál és a célnál olyan vízimentő kollégák fognak dolgozni, akik szükség esetén azonnal a vízbe tudnak ugrani. Közel negyven fővel leszünk jelen, így minden indulónak garantálni tudjuk a biztonságát.”

Szentes Tamás helyettes államtitkár, országos tisztifőorvos közölte, a természetes vizek minősítését egy kormányrendelet előírásai szerint végzik, ennek alapján kiváló, jó, tűrhető és kifogásolható kategóriákba sorolják őket.

„A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. akkreditált laborja által végzett vizsgálatok az adott szakaszon megfelelő és jó eredményt hoztak, ezek alapján a Duna átúszása fertőzési kockázattal nem jár” – mondta.

A Műegyetem előtti terület nemcsak a Duna-átúszás célja, hanem egyben a BUG focitornájának a helyszíne is lesz. Utóbbiban amatőr háromfős kispályás csapatok mérik össze tudásukat. A másik két számra, a street workout versenyre és a futásra a Citadellánál kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!