labdarúgás

2018.08.05. 20:31

Legutóbb nyolc éve kezdett ilyen rosszul a Paksi FC

Harmadik bajnokiján is nyeretlen maradt az idei kiírásban a Paksi FC, amely ezúttal a Budapest Honvéd otthonában kapott ki 1–0-ra.

Berg Sándor

Fotó: F. I.

Utolsó tétmérkőzését játszotta a Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd, mielőtt azt lebontanák és újat építenének a helyére (szeptember 8-ra vagy 22-re gálamérkőzéssel búcsúztatják majd az arénát).

Az 1938-ban felhúzott stadiontól szépen szerettek volna búcsúzni a kispestiek, míg a paksiak három év után szerettek volna pontot szerezni a Honvéd otthonában. Az első 20 percre nagy panasz nem lehetett, az ígéretes lehetőségekből sem volt hiány, de nagy védést sem Gróf Dávidnak, sem Nagy Gergelynek nem kellett bemutatnia.

A folytatásban már kevésbé a szép játéké volt a főszerep, több felesleges szabálytalanság, reklamálás, ivószünet és három sárga lap is tördelte a mérkőzést.

Ennek ellenére nem volt benne a játékban az, ami a második félidő elején történt. Hidegzuhanyként kezdődött a második negyvenöt perc a Paks szempontjából, hiszen az első játékrészben az egyik lapot az a Papp Kristóf kapta, aki a 48. percben – a 16-os előterében elveszített labda után – a büntetőpont közelében buktatta Heffler Tibort.

Eddig is jellemezte a paksiak játékát, hogy belemennek a kemény ütközetekbe, de most mentálisan valami nem stimmelhet az atomvárosiaknál, ugyanis ez már a 12. sárga lapjuk volt ebben az idényben.

Gól- és emberhátrány után fel kellett adniuk biztos védekezésüket a zöldeknek, akik előtt kisebb lehetőségek is adódtak, de gólt nem sikerült szerezniük.

A Honvéd 2012 után kezdte ismét három győzelemmel a bajnokságot, míg a Paks legutóbb a 2010/2011-es idényben állt egy ponttal három fordulót követően. Bizakodásra adhat okot, hogy nyolc évvel ezelőtt ilyen gyenge szerepelés után végül ezüstérmes lett a PFC...

Budapest Honvéd-Paksi FC 1-0 (0-0)

Budapest, Bozsik Stadion, 1000 néző. Vezette: Kassai

Budapest Honvéd: Gróf – Batik, Baráth, Skvorc – Heffler, Pilík (Kukoc, 67.), Vadócz, Nagy G., Uzoma (Kamber, 84.) – Danilo, Holender (Lukács D., 74.). Vezetőedző: Supka Attila

Paksi FC: Nagy G. – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Papp K., Bertus, Simon Á. (Kecskés T., 77.) – Haraszti, Simon A. (Hahn, a szünetben), Bartha (Horváth P., 77.). Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerző: Danilo (49., 11-esből)

Sárga lap: Uzoma (45+1.), illetve Papp K. (42., 48.), Simon Á. (45+1.), Lenzsér (46.) Haraszti (67.)

Piros lap: Papp K. (48.)

Statisztika Labdabirtoklás: 53, illetve 47 százalék. Kapura lövés (kaput eltalált): 9 (9), illetve 6 (4). Védés: 4, illetve 8. Szögletek: 5, illetve 6. Bedobások: 27, illetve 31. Szabadrúgások: 21, illetve 24.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!