Birkózó-vb

2018.10.28. 17:30

Lőrincz Tamás ezüstérmes!

„Lehet, hogy ez volt életem utolsó nagy lehetősége”- nyilatkozta kissé csalódottan a nagy mérkőzés után a 32 éves sportoló.

Budapest, 2018. október 28. Az aranyérmes orosz Alekszandr Csekirkin, miután győzött Lőrincz Tamás ellen a férfi kötöttfogású 77 kilogrammos súlycsoport döntőjében után a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2018. október 28-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A zárónap egyértelműen az utolsó ütközetre volt kiélezve, Lőrinczet már a 77 kilogrammos első bronzmeccs szünetében megmutatták a kivetítőn bemelegítés közben, s amikor megjelent a bevonulásnál, elképesztő üdvrivalgás kísérte a szőnyegre.

A kezdés után mindketten szorosan tartott kezekkel dőltek egymásnak, s a szőnyeg közepén küzdöttek, eredménytelenül. Több mint másfél perc telt el így, amikor az oroszt figyelmeztették passzivitásért (1-0) és leküldték, ám Lőrincz nem tudta összefogni riválisát, mert az azonnal felugrott. Közben könyökkel orrba találta ellenfelét, akit ápolni kellett, majd mutatta Sike András szövetségi kapitánynak, hogy kérjen videózást. A zsűri azonban úgy ítélte meg, hogy nem volt ütés, így a rossz videózás az orosznak ért pontot (1-1) és vezetést.

A folytatásban visszaálltak a szőnyeg közepére a birkózók, s onnan folytatták a félidő után is. Ötven másodperc tusakodás után visszaintették a magyart (1-2), lentről viszont kiválóan védekezett, így minimális volt a hátránya, s tudta, egyetlen pont az ő sikerét jelentené. Lőrincz ezt követően minden energiáját mozgósította, egyszer egy biztató derékra támadással próbálkozott, majd tíz másodperccel a vége előtt nagy lendülettel a szőnyeg széle felé tolta riválisát, ám Csekirkin az utolsó pillanatban elforgott, ő kilépett (1-3), a meccs pedig eldőlt.

Lőrincz Tamás a meccs végén a szőnyegre borult, majd kis idő múlva összeszedte magát, s megköszönte a nézők lelkes biztatását.

Benne volt az arany

Szomorúan értékelt a döntő után Lőrincz Tamás, aki a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában ezüstérmet nyert vasárnap a budapesti birkózó-világbajnokság zárónapján.

„Jó formában voltam, és bíztam abban, hogy sikerül vb-címet nyernem. A lenti helyzetben könyökkel olyat kaptam az orosztól, hogy majdnem eltört az arccsontom” – emlékezett vissza az Alekszandr Csekirkin elleni összecsapásra Lőrincz. A Budapest Honvéd 32 éves versenyzője úgy fogalmazott, ekkor sem esett kétségbe, mert azt érezte, a Papp László Sportarénában „nem tud kikapni”.

„Lehet, hogy ez volt életem utolsó nagy lehetősége, és megint nem sikerült átlépnem a kaput. Ezüstéremből már van otthon egy taligányi, nagyon szerettem volna itthon világbajnok lenni”

- jelentette ki csalódottan Lőrincz Tamás.

„Köszönöm a szurkolóknak a fantasztikus biztatást. A tavalyi, párizsi vb-re azt mondták, a közönség szempontjából az volt minden idők legjobbja, de a közelében sem volt annak hangulatnak, annak a szeretetnek, amit mi itt kaptunk Budapesten” – nyilatkozta a 66 kg-ban olimpiai ezüstérmes birkózó, aki két súlycsoportot fellépve nyert most vb-ezüstöt.

„Egyszer majd azt mondom, hogy ez egy fantasztikus eredmény, de egyelőre azt érzem, több volt ebben a vb-ben.

Köszönöm minden edzőnek, edzőpartnernek, egyéb szakembernek, aki velünk volt az elmúlt hónapokban, és hozzájárult ehhez a szerepléshez” – zárta szavait Lőrincz Tamás.

Az eddigi mérleg

A hazai kedvenc az idei világbajnokság negyedik magyar dobogósa, korábban Bácsi Péter világbajnoki címet szerzett (kötöttfogás 82 kg), Korpási Bálint (72 kg) ezüst-, Barka Emese (57 kg) pedig bronzérmet nyert.

A ceglédi születésű, idei évtől a Budapest Honvédban sportoló kötöttfogású a harmadik vb-érmét szerezte, mivel 2014-ben Taskentben a harmadik helyen végzett a 66 kilogrammosok között, míg a tavalyi párizsi vb-n második lett 75 kilóban.

A magyar kötöttfogású csapat egy aranyával, két ezüstjével és egy ötödik helyével a csapatverseny második helyén végzett a tízből hat arannyal záró oroszok mögött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában