WTCR

2018.01.30. 14:42

Michelisz a Hyundainál folytatja – hivatalos

Beigazolódott, amit sejteni lehetett: elhagyta a Hondát.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a napokban egyebek között a motorsport.com is megszellőztette: a remek pilóta elhagyja a Hondát.

Michelisz Norbert szerződése a tavalyi szezon végén lejárt a Hondával, így azt követően kétséges volt, hol folytatja a karrierjét a tavalyi WTCC-ezüstérmes.

Mint korábban megírtuk, szárnyra keltek olyan hírek, melyek szerint a Hyundaihoz igazolhat, és ezt nemrégiben hivatalosan is megerősítette a dél-koreai gyártó és a BRC Racing.

A magyar pilóta Gabriele Tarquini csapattársaként egy i30 N TCR-t vezetve méretteti meg magát idén a WTCR-ben – írta meg az nso.hu.

„Ugyanazt érzem jelenleg, mint a karrierem elején„

- nyilatkozta Michelisz a motorsport.com-nak.

”Új csapattal és új autóval dolgozom egy új bajnokságban. Ez kihívást jelent számomra, egyben nagyszerű motiváció is. Már várom, hogy újra Gabrielével dolgozhassak és tanulhassak tőle az első verseny előtti teszten. Tavaly egyértelműen az i30 N TCR-t és a BRC Racing Teamet kellett megverni a győzelmekért, így biztos vagyok benne, hogy idén is a győzelmekért és a bajnoki címért harcolhatunk„

 

Borítókép: Facebook

Címkék#túraautó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!