Fotó: ZEROAGENT / AFP / IMAGINECHINA

Az Oklahoma City odaadta Russell Westbrookot a Houstonnak

Újabb kulcsemberéről mondott le az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Oklahoma City Thunder, amely Russell Westbrookot odaadta a Houston Rockets együttesének.

Az ESPN amerikai hírportál arról számolt be, hogy a Houston a 34 éves Chris Pault, valamint első körös draftjogokat adott Westbrookért.

A 30 éves klasszis így ismét egy csapatban szerepel majd James Hardennel, akivel 2009-től három idényen át erősítették az Oklahoma Cityt, irányításukkal 2012-ben nagydöntős volt a Thunder.

A nyolcszoros All Star-résztvevő Westbrook 138 tripla duplát ért el az NBA-ben, ebben a mutatóban Oscar Roberstson (181) mögött, holtversenyben Magic Johnsonnal a második helyen áll. A kilencszeres All Star-válogatott Paulnak 9181 gólpassza van, az aktív játékosok között ezzel listavezető.

Az előző szezon alapszakaszában Westbrook 73 mérkőzésen átlagban 22,9 pontot, 11,1 lepattanót és 10,7 gólpasszt könyvelt el, Paul 58 találkozón 15,6 pontot, 8,2 asszisztot és 4,6 lepattanót hozott össze átlagban.

Az Oklahoma City egy nappal korábban jelentette be a 29 éves Paul George távozását, ő a Los Angeles Clippershez került.

Forrás: MTI

Borítókép: Russell Westbrook 2018. augusztus 8-án

Hozzászólások

labdarúgás Rónai Gábor
Tíz hiányzójuk volt, mégis győzni tudtak a majosiak
Bonyolódik / 2 órája
A baloldali Hírklikkre tolja át a hamisítást a csodamasina lobbistája
A zűrzavart azzal fokozta, hogy saját magát is hiteltelen nyilatkozóként mutatta be.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZÉHNÉ HORVÁTH JULIANNA szekszárdi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy BAKI ISTVÁN szekszárdi lakos 76. évében csendesen elhunyt. Végakaratának megfelelően családja körében helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁZÁR ISTVÁNNÉ sz: Kiss Mária sárszentlőrinci lakos életének 81. évében gyógyíthatatlan betegségben hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 7-én, 11 órakor lesz a sárszentlőrinci evangélikus templomban. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a szertartáson részt vesznek. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BÉKÉSI ÁDÁM (volt DÉDÁSZ dolgozó) életének 77. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES PÉTERNÉ sz: Schilli Mária aparhanti lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 4-én, szombaton, 9 órakor lesz az apari temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FORRAY PÁLNÉ szül. Géber Katalin 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. július 6-án, hétfőn 11 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS GUZSVÁN ANDRÁS 1985-2010 ,,Sohasem halványul szívünkben emléked. Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZÉHNÉ HORVÁTH JULIANNA szekszárdi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászmisét tartunk 2020. július 3-án, pénteken 7 óra 30 perckor a belvárosi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GUTH FERENC nyugalmazott bányamérnök 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken, 13 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Előtte gyászmise. Kérjük, a részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORSÓS MIHÁLY dúzsi lakos 56 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 2-án, csütörtökön, délután 15 órakor lesz a dúzsi temetőben. A mise előtte, 14.15 órakor kezdődik a templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIGETVÁRI PÉTER sióagárdi lakos 52 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken, 17 órakor lesz a sióagárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük részvétüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR JÓZSEF halálának 1. évfordulójára ,,Nem vársz már minket ragyogó szemekkel. Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Telnek a hónapok, múlnak az évek. Mi szívünkből szeretünk, s nem feledünk Téged." Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA (volt nevelőtanár) szekszárdi lakos életének 78. évében április 22-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Kérjük részvétüket egy szál fehér virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA (volt nevelőtanár) szekszárdi lakos életének 78. évében április 22-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Kérjük részvétüket egy szál fehér virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúztatása szűk családi körben történik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERŐS ANDRÁS felsőnánai lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. július 2-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a felsőnánai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEBESTYÉN GÁSPÁR teveli lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 2-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a teveli temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
atlétika / 4 órája
Huszonhat egyesület közel százötven versenyzője állt rajthoz
Berg Sándor
holokauszt megemlékezés / 4 órája
Emlékezni kell, hogy ne ismétlődhessen meg a népirtás
Foray Nándor
nincs légköre / 5 órája
Először figyelték meg egy gázóriás magját
pannon gyepek / 6 órája
Fotópályázatot hirdettek a gyepes élőhelyek bemutatására
csúszik / 6 órája
Márciusra halasztották a hollywoodi színészcéh díjainak átadását
bírósági ítélet / 7 órája
Elítélték a leomló garázs építőjét
Ihárosi Ibolya