hazai kosár

2017.08.14. 15:10

Nézőcsalogató idényt remél a PVSK

Az első nyolc közé jutás a célja a 2017/18-as bajnoki idényben a PVSK férfi kosárlabdacsapatának, amely négy új játékossal erősítette meg keretét az új szezonra.

Csirke Ferenc vezetőedző arról beszélt, hogy a lehető legtöbb győzelmet szeretnék megszerezni a bajnokságban, és minél több szurkolót szeretnének maguk mögött tudni a hazai mérkőzéseken.

A szakember elmondta: három idegenlégiós – a régi-új horvát center, Marino Sarlija, illetve Nebojsa Dukic és az amerikai irányító, Jabril Durham – érkezett, valamint a Körmendbe igazolt Halász Ákos helyére a legutóbb a Falcónál szerepelt Simon Kristóf szerződött Pécsre. Durham ugyanakkor egyelőre csak próbajátékon szerepel baranyai megyeszékhelyen.

Czerpán István, a klub elnöke az előző idényben megszerzett hatodik helyezést nagyon jó eredményként értékelte, ahonnan szavai szerint továbblépni „nagyon nehéz”. „Sem az edző, sem a vezetőség nincs ellenére annak, hogy a magyar játékosok minél többet játszanak” – jegyezte meg a sportvezető.

A csapat első felkészülési mérkőzését szeptember 2-án, szombaton vívja majd a pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, a horvát KK Vrijednosnice ellen.

Bán Gábor, a csapatot működtető Kft. ügyvezetője bejelentette, hogy a csapat neve PVSK-Panthersről PVSK-Veoliára változik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!