csarnok

2020.03.25. 11:27

Nyáron épülhet a csarnok

A módosítások és gyakorlatilag egy újratervezés után nyáron kezdődhet el a Szekszárdi Fekete Gólyák KC női kézilabda-együttes munkacsarnokának építése a Babits Mihály Általános Iskola udvarában.

Berg Sándor

Fotó: Kiss Albert

Ha minden az elképzelések szerint halad, a legutóbbi tervekhez képest fél év csúszással, idén nyáron sor kerülhet az első kapavágásra a Szekszárdi Fekete Gólyák KC Kadarka utcai munkacsarnokánál. Mint azt Bay Attilától, a klub ügyvezető elnökétől megtudtuk, a magyar szövetség (MKSZ) javaslatára gyakorlatilag egy teljesen új tervet kellett elkészíteniük.

– A pályázatot még 2017-ben nyújtottuk be, azóta viszont jócskán emelkedtek az anyagköltségek és a munkadíjak is, ezért magasabb ajánlati ár is jött ki végeredménynek. A szövetség, bár korábban jóváhagyta a számokat, kirendelt egy igazságügyi szakértőt, aki megállapította, hogy ha már megemelkedtek az árak, ennyi pénzből egy színvonalasabb csarnokot is el tudna képzelni, s erre ösztönözött minket is – mondta Bay Attila. – Megbíztunk tehát egy tervezőt a módosítások elkészítésével, amiből egy új terv lett. Ennek a dokumentációnak egy része elkészült, azzal már tovább tud dolgozni a kivitelező, amit be is tud árazni. Ha ezzel készen vagyunk, ismét a szakértő következik. Azt hozzátenném, előzetesen tetszettek neki a rajzok, de végleges döntés csak akkor születik, ha az egész terv és az újraárazás elkészül. Ha a szakértő rábólint erre, akkor szakvéleményével visszaküldi a terveket a MKSZ-nek, amely reményeink szerint elfogadja a módosított költségvetést, és elindulhat a munka – jegyezte meg.

Bay Attila a jelen periódusban végösszeget nem tudott mondani, azt viszont igen, hogy a tavaly októberi 621 millió forintnál valamivel többe kerül majd a csarnok felépítése. A társasági adótámogatások (tao) határideje május 31., addig szeretnék benyújtani a papírokat a szövetség felé, ezzel lezárni a folyamat anyagi részét, hogy nyáron már az építkezés is elkezdődhessen.

– Bízunk benne, hogy borzasztóan nagy összeggel nem emelkedik az eredeti ajánlat. Az előző év júniusában módosított taotámogatás szerint a jelentős összegű beruházásnál a korábbi hetven helyett megengedett a százszázalékos látványcsapatsport-támogatás. Kérvényeztük ezt az MKSZ felé, de választ még nem kaptunk rá. Ha nem járul hozzá, akkor önerőből kell a fennmaradó harminc százalékot előteremteni, ebben viszont szekszárdi vállalatok segítségére is szükségünk lenne, illetve magánszemélyek adományára „téglajegy”-formában – zárta Bay Attila.

Harmadik helyről várja a döntést a Szekszárdi FGKC

Tizenhárom győzelemmel és három vereséggel az NB II. Dél-nyugat csoportja harmadik helyén áll a Szekszárdi Fekete Gólyák, két pontra a második PEAC-tól és hatra az egy meccsel többet játszó Siófok KC U22-es csapatától. Szintén hat egységgel lemaradva követi az FGKC-t a negyedik Nemesvámos együttese. A koronavírus-járvány miatt második hete szünetel bajnokság, s nem tudni, folytatódik-e egyáltalán az idei pontvadászat. Ennek kapcsán korábban megkérdeztük Tabajdi Ferencet, a felnőttcsapat vezetőedzőjét, aki elmondta, a bajnokság eltörlését tartaná jó megoldásnak. Indoklásában kifejtette, hogy a szezonból még hat mérkőzés van vissza (sorrendben PEAC, Marcali, Hévíz, Tamási, Veszprém, Tolna), ami szerinte rengeteg. Hozzátette, jutalmul a dobogósoknak osszanak ki érmeket, de bajnokot ne hirdessenek, így feljutóról és kiesőről sem lenne érdemes beszélni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!