bravúr

2019.05.12. 20:01

Ötödször is megnyerte a Bajnokok Ligáját a Győr

Az Audi ETO KC veretlenül zárta a női kézilabda BL-t, miután a fináléban 25-24-re legyőzte az orosz Rosztov-Don csapatát.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Győri ETO nyolcadik alkalommal játszott BL-döntőt, és sorozatban harmadszor nyert. Hasonló remek szériára legutóbb az osztrák Hypo Niederösterreich volt képes, amely 1992 és 1995 között négyszer győzött.

A mezőny legeredményesebb játékosa az ETO brazil balátlövője, Eduarda Amorim, valamint az orosz csapat holland légiósa, Lois Abbingh volt, egyaránt hét góllal.

Ez volt a 17. magyar érdekeltségű finálé a női BL, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében. A sikermérleg immár hét győzelem: 1982-ben a Vasas SC, 1999-ben a Dunaferr SE, 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben, tavaly és idén pedig a Győr ért fel a csúcsra.

A győriek 13. alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az öt sikeres BL-döntő mellett az EHF Kupában négyszer, a KEK-ben egyszer, a BL-ben háromszor veszítettek.

A Rosztov tavaly volt először elődöntős, és az idei volt az első fináléja.

A győriek keretéből hiányzott a cseh jobbszélső Jana Knedliková, akinek a lovaglóizma a szombati elődöntőben sérült meg. Az oroszoknál a beálló Majja Petrova és a brazil irányító Ana Paula Rodrigues nem játszott.

A 2016-os olimpia és a tavaly decemberi Európa-bajnokság legjobb játékosának is megválasztott Anna Vjahirjeva vezérletével támadásban és védekezésben is jól kezdett a Rosztov, amely a 12. percben vezetett először két góllal (7-5). Az ETO hibáit kihasználva a hat olimpiai bajnokkal felálló oroszok gyors ellenakciókat vezettek, védekezésben pedig hatos falat alkalmaztak, amelynek nem találta az ellenszerét a némileg statikusan támadó címvédő.

Danyi Gábor vezetőedző időt kért, majd kapust cserélt, és a francia Amandine Leynaud-t a norvég Kari Aalvik Grimsbö váltotta. A folytatásban mindkét kapu előtt sokkal hatékonyabbnak bizonyult csapata, és egy 7-1-es sorozattal zárta le az első félidőt (15-11).

A második felvonás elején felváltva születtek a gólok, majd a lengyel játékvezetők a 37. percben egy súlyosnak minősített szabálytalanság miatt végleg kiállították a győriek holland irányítóját, Nycke Grootot. A karmesteri pálcát a norvég Stine Oftedal vette a kezébe, és részben neki is volt köszönhető, hogy csapata előnye sokáig nem csökkent.

A hajrára fordulva azonban Kszenija Makajeva és a holland Lois Abbingh találataival két gólra felzárkózott a Rosztov, eközben a két csapat játékosai és a szurkolók is sokat bosszankodtak a bírók tevékenysége miatt. Az oroszok a kulcsfontosságú pillanatokban többször is hibáztak, a Győr viszont az utolsó percekben képtelen volt kapuba találni, így 37 másodperccel a vége előtt Abbingh büntetőjével a Rosztov már csak egy gólra volt a címvédőtől, sőt, végül az egyenlítésért is támadhatott, de nem járt sikerrel.

A két csapat hetedszer találkozott egymással, a Győr mérlege két vereség és immár öt győzelem a Rosztov ellen.

A győri játékosok közül Eduarda Amorim és Görbicz Anita mind az öt BL-győzelemnek részese volt.

korábban, a 3. helyért:

Vipers Kristiansand (norvég)-Metz HB (francia) 31-30 (15-16)

Női Bajnokok Ligája, döntő:

Győri Audi ETO KC – Rosztov-Don (orosz) 25-24 (15-11)

gólszerzők: Amorim 7, Görbicz 6, Bódi, Brattset, Oftedal 3-3, Hansen, Kristiansen, Groot 1-1, illetve Abbingh 7, Makajeva, Managarova 5-5, Vjahirjeva 3, Kuznyecova 2, Szeny, Bobrovnyikova 1-1

szombaton játszották:

elődöntők:

Győri Audi ETO KC-Vipers Kristiansand 31-22 (18-8)

Rosztov-Don – Metz HB 27-25 (15-8)

Forrás: MTI

Borítókép: A győztes Győr játékosai ünnepelnek a kupával a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében játszott Győri Audi ETO KC – Rosztov-Don mérkőzés végén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. május 12-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!