cselgáncs

2018.07.28. 08:00

Pupp hetedik lett a zágrábi viadalon

Rónai Gábor

A tavalyi ezüstérem után idén nem sikerült dobogóra állnia a paksi Pupp Rékának a horvátországi Grand Prix-versenyen. Az Atomerőmű SE 52 kilogrammos sportolója hetedik lett.

Pupp egy győzelemmel és egy vereséggel zárt súlycsoportjában. Az első körben erőnyerőként jutott tovább, majd két-két intést követően egy vazarival verte meg a román Andreea Chitut. A következő csoportellenfél, a holland Charline Van Snick ugyanakkor már túl kemény falatnak bizonyult számára, a találkozójuk 48 másodperc elteltével véget is ért, miután a rivális egy vazarit követően ippont érő dobást mutatott be.

Pupp másodikként a vigaszágon folytathatta, de az első találkozóján egy-egy intés után vazarival kikapott alulmaradt az izraeli Betina Temelkovával szemben, így nem folytathatta a bronzért, hanem a hetedik helyen végzett.

Pupp Réka mellett a versenynek van még egy paksi indulója, a 100 kilogrammosok mezőnyében szereplő Cirjenics Miklós nagyon jó hangulatban várja hétvégi bemutatkozását, ami nem is csoda, hiszen tavaly aranyérmet nyert Zágrábban. Az ASE versenyzője a C-csoportba kapott besorolást, és a holland Catharina Simeon ellen kezdi meg szereplését a GP-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!