Vizes vb

2017.08.22. 07:53

Seszták Miklós szerint a rövid idő volt a legnagyobb kihívás

A miniszter emlékeztetett, mindössze két évük volt a magyar szervezőknek olyan világversenyt rendezni, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), a sportolók és a nézők is elégedettek legyenek mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke hétfő este az M1-en.

Budapest, 2017. július 26. Julio Cesar Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke (b) átadja a szövetség díját Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek, a budapesti, 17. vizes világbajnokság szervezõbizottsága elnökének a sportesemény alkalmából rendezett gálán a Pesti Vigadóban 2017. július 26-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A világbajnokságon 2800 versenyző volt jelen, ennek a többszöröse vett részt a masters-vb-n, és csak az utóbbiak mintegy 20 ezer nevezést adtak le; ezt nem volt könnyű összehangolni – mondta.

Elhangzott az is, hogy a FINA mind a világbajnokságot, mind a masters-vb-t minden idők legjobb ilyen típusú rendezvényének ítélte. Ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta, a helyszínek és a szervezés mellett a magyar szurkolók teljesítménye is hozzájárul a sikerhez. A szervezők nevében ezért a szurkolóknak jelképesen átadott egy aranyérmet, amelyet a Duna Arénában állítanak majd ki. Az érmet a műsorban be is mutatták.

Szólt arról is, a szurkolók mellett az önkéntesek munkája is hozzájárult a sikerhez, ők – több mint 3000-en – 31 ezer nyolcórás műszakot teljesítettek a világverseny alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!