kézilabda

2019.04.13. 13:13

Sorsdöntő lesz ez a mérkőzés

Az újvárosi fiatalokat mindenképpen vernie kell az FGKC-nek.

Berg Sándor

Fotó: Mártonfai Dénes (archív)

Négy forduló, mínusz három pont. Nincsen kedvező helyzetben az NB I/B nyugati csoportjában szereplő Szekszárdi Fekete Gólyák KC, amely két hete hiába győzte le a Pénzügyőrt (27-25), az ott megszerzett két pontot rögtön el is adta az előző fordulóban a sereghajtó Szombathelyi Haladás otthonában (21-22).

Létfontosságú mérkőzés vár tehát a tizenegyedik helyen álló FGKC-ra vasárnap, amennyiben Tabajdi Ferenc együttese nem győzi le a Dunaújvárosi KKA U19-es csapatát, újabb lépéssel távolodik el a bennmaradást érő kilencedik helytől (a bajnokság végén az utolsó három csapat esik ki).

A Haladás kiesése már szinte borítékolható, és ha hétvégén vereséget szenvednek a szombathelyiek a Pénzügyőrtől, matematikailag is búcsúznak a másodosztálytól. A vasi egyletet a Szekszárd, Nagyatád, Dorog és Pénzügyőr négyesből kettő követi az NB II-be.

A kvartettből a Gólyáké a legkedvezőbb sorsolás: az újvárosiak mellett a hetedik helyezett Gárdony-Pázmándot és a kilencedik Dorogot fogadják (utóbbi szintén négypontos meccs lesz), a szezont a negyedik Győri ETO U19-nél zárják, remélhetőleg már pozitív tekintetben tét nélküli meccsel (részletes program a keretes írásunkban).

A Rinyamenti KC ezzel szemben még az ötödik Mohácshoz és a harmadik Kozármislenyhez látogat, és fogadja a listavezető Szombathelyet; a Dorog utazik a vasiakhoz és Szekszárdra, fogadja a második NEKA-t és a Pénzügyőrt; míg a Pénzügyőrhöz a Haladás és a Gárdony érkezik, a DKKA-hoz és a Doroghoz viszont megy.

NB I/B, Nyugat, 19. forduló. Szekszárdi Fekete Gólyák KC-Dunaújvárosi KKA U19, vasárnap, 18 óra. Szekszárd, városi sportcsarnok. Vezeti: Csányi T., Drinóczi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!