2019. 09. 14. 06:30 | [email protected]

„Ha (márciusban, az ob-n) megy a kétszáz vegyes, jöhet az olimpia, ha nem, nem erőlködöm tovább” – Cseh László mondta ezt a Nemzeti Sportban tegnap megjelent interjúban, és sokan vagyunk olyanok, akik már hónapok óta várták a magyar (úszó)sport valaha volt egyik legnagyobb alakjától ezt a mondatot.

A négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok legenda a júliusi kvangdzsui vb-ről nemhogy érem nélkül jött haza, hanem még döntőbe sem került, és bár olyanokat nyilatkozott, hogy „már érzem, mi a gond, az olimpiáig megpróbáljuk kijavítani a hibákat edzőmmel, Plagányi Zsolttal”, bizony kínos volt hallgatni ezeket a szavakat attól a hérosztól, aki egykoron hajszál híján a pályája csúcsán álló Michael Phelpst is legyőzte.

Félreértés ne essék, Cseh rendelkezik olimpiai A szinttel 200 méter vegyesen, s ha úgy dönt, hogy elmegy Tokió­ba, én leszek az utolsó, aki ezért megbírálja. Cseh óriá­si úszó, embernek – ha lehet – még nagyobb, sohasem húzódott el a nyilatkozat elől, még ha esetleg leszerepelt is. (Másfél évtizeden keresztül ilyenre nem akadt példa, minden világversenyről éremmel tért haza, a tavalyi glasgow-i Eb és az idei kvangdzsui vb volt az első sikertelen kontinens-, illetve világbajnoksága.)

Sós Csaba szövetségi kapitány is kijelentette – nyilvánosan, de nekem négyszemközt is –, hogy

Cseh addig lesz a válogatott tagja, ameddig ő maga akarja.

És ez a kulcsmondat. Ameddig csak ő maga akarja.

Mert a hogyan továbbról Cseh Lacinak kell döntenie, és őt ismerve pontosan tudom, hogy semmi sem zavarná jobban, mint ha afféle szent tehénné lényegülne át, akit korábbi érdemei­re való tekintettel utaztatnak ki Tokióba. Laci sokkal nagyobb sportoló annál, semmint hogy kegyelemkenyérre szorulna. Most először jelentette ki, és nem csoda, ha sokan felkaptuk rá a fejünket.

Ha van esélye a jó szereplésre, kiutazik, ha nem – ennyi volt…

Nem árt, ha tudja az olvasó, jó ideje pusmognak a honi uszodák zárt világában arról, hogy Laci jobban tenné már, ha szögre akasztaná az úszósapkát – bár tudjuk, hogy a világversenyeken kopaszra borotvált fejjel, sapka nélkül úszik –, és belevágna a civil életbe.

Pusmognak, persze, hiszen senki sem meri Lacinak szemtől szembe megmondani a „frankót”.

Pedig talán mindenkinek – Lacinak is – az lett volna a legjobb. A sajnálatnál, a szánalomnál ugyanis nincs kínosabb érzés.

Aztán ha a nagy bajnok mégis kivágja búcsúzóul a rezet – mi leszünk a legboldogabbak.

Hozzászólások