nba

2018.12.20. 09:09

Szoros meccsen kapott ki a címvédő Warriors

A Utah Jazz otthon öt ponttal bizonyult jobbnak a címvédő Golden State Warriors csapatánál az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

A győztes együttes legjobbjaként Rudy Gobert 17 pontot dobott és 15 lepattanót szerzett. A Golden State 21 győzelem mellett a 11. vereségét szenvedte el a szezonban, míg a Utah Jazz gárdájával szemben a legutóbbi öt mérkőzésen már negyedszer maradt alul.

NBA-csúcsot jelentő 26 hárompontost ért el a Houston Rockets, amely 136-118-ra győzte le Washington Wizards csapatát. A Houstonnak 55 kísérlet kellett a rekordhoz, ami 47,3 százalékos pontosságot jelent. Kulcsemberük, James Harden 35 pontot szerzett, 11 triplakísérletéből hat volt sikeres. A Rockets – amely minden negyedben 30 pont fölött termelt – megszakítás nélkül az ötödik győzelmét aratta.

A ligaelső Toronto Raptors Indiana Pacers elleni találkozóján sokáig úgy tűnt, a kanadai gárda sorozatban harmadik vereségét szenvedi majd el, ugyanis a vendégek a harmadik negyed közepén már 17 ponttal is vezettek. A zárószakaszban azonban nagyot hajrázott a Raptors, s kevesebb mint fél perccel a vége előtt átvette a vezetést, végül pedig három ponttal győzött. Az Indiana az utolsó négy percben csupán négy pontot tudott szerezni.

A Torontóban Kawhi Leonard volt a legjobb 28 ponttal, 10 lepattanóval, 6 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel.

Paul George és Russel Westbrook ismét remekül játszott, csapatuk, az Oklahoma City pedig simán, 19 ponttal győzött a Sacramento Kings vendégeként. A Nyugati főcsoport második legjobb mérlegével rendelkező Thunder (20 győzelem/10 vereség) 132 pontjából George 43-at szerzett, míg Westbrook a szezonban már nyolcadik alkalommal ért el tripla duplát (19 pont, 17 gólpassz, 11 lepattanó).

A nap legsimább meccsét San Antonióban, míg a legszorosabbat Minneapolisban vívták.

Texasban a Spurs egy pillanatig sem adott esélyt az Orlando Magicnek, melyet 39 ponttal győzött le. A hazaiak 65, míg a vendégek 38 százalékos pontossággal céloztak mezőnyből.

A Minnesota Timberwolves az utolsó pillanatban engedte ki a győzelmet a kezéből a vendég Detroit ellen. A Pistons centere, Andre Drummond ugyanis 0.8 másodperccel a vége előtt egyenlített, s mentette hosszabbításra a meccset együttesének, mely a ráadásban jobb volt a vendéglátóknál.

A Pistonsban Blake Griffin 34, Reggie Bullock 33, Reggie Jackson pedig 24 ponttal zárt.

Eredmények:

Utah Jazz-Golden State Warriors 108-103

Charlotte Hornets-Cleveland Cavaliers 110-99

Orlando Magic-San Antonio Spurs 90-129

Philadelphia 76ers-New York Knicks 131-109

Boston Celtics-Phoenix Suns 103-111

Toronto Raptors-Indiana Pacers 99-96

Chicago Bulls-Brooklyn Nets 93-96

Houston Rockets-Washington Wizards 136-118

Milwaukee Bucks-New Orleans Pelicans 123-115

Minnesota Timberwolves-Detroit Pistons 123-129 – hosszabbítás után

Portland Trail Blazers-Memphis Grizzlies 99-92

Sacramento Kings-Oklahoma City Thunder 113-132

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában