kosárlabda

2019.09.22. 20:11

Szoros vereséggel hangolt a szezonra az Atomerőmű SE

Berg Sándor

Fotó: Molnár Gyula

Tegnap lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a férfi élvonalbeli bajnokság jövő szombaton rajtoló szezonjára készülő Atomerőmű SE, amely Bonyhádon kapott ki a szintén NB I/A-s Pécsi VSK-Veoliától.

A paksiak vezetőedzője, Dzunics Braniszlav ezúttal sem számíthatott Eilingsfeld Jánosra, de az augusztus óta combsérüléssel bajlódó válogatott erőcsatár nélkül így is szoros, pontgazdag mérkőzést játszott az ASE a tavalyi bronz­érmes pécsiekkel: az ikszes első félidő után csak az utolsó három perc döntött a találkozó kimeneteléről.

Az atomosok legeredményesebb játékosa ezúttal is a csapat régi-új irányítója, Shannon Evans lett 25 ponttal (közte két triplával), míg a szintén nyáron érkezett Lóránt Péter 19 ponttal (közte egy tripla) és tíz lepattanóval dupla-duplával zárt. Az említett két játékos közül az amerikai végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a holtszezonban, végig 20 pont fölött zárt (átlagosan 25,6 pontot dobva!), míg a magyar magasembernek fokozatosan javultak a mutatói – ez bizakosára adhat okot a szezon előtt.

Atomerőmű SE–PVSK-Veolia 94–98 (25–25, 19–19, 25–27, 25–27)

ASE: Evans 25/6, Harris 13/9, Kis 9/6, Coleman 10/6, Lóránt 19/3. Cserék: Porter 11, Kovács Á. 7/3, Valerio.

PVSK: Pongó 7, Smith 28/12, Diggs 7, Budimir 12/6, Aiken 16. Cserék: Csirics 12/6, Antóni 8/3, Horti 6, Bíró L. 2, Dragasevics.

Az ASE a völgységi városban kezdte és fejezte be felkészülési programját, ugyanis augusztus végén a Bonyhádi KSE elleni 110–54-es sikerrel indította az edzőmeccsek sorát, majd a MAFC legyőzése (104–55) és a Szolnok elleni vereség (95–65) következett. A kaposvári Orosz László Emléktornán második, a Morgen Ferdinánd Emléktornán első helyet szerezte meg az Atom, végül egy kaposvári siker (103–92) és a tegnapi, Pécs elleni vereség zárta a sort.

Következő szombaton már élesben megy a verseny, a bajnokság nyitó fordulójában a KTE-Duna Aszfalt érkezik a Gesztenyés úti Sportcsarnokba (kezdés: 18 óra).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!