szebb jövő

2017.07.06. 16:25

Tőzsér: Masszív Debrecent láthatnak a szurkolók

Tőzsér Dániel, a hazai NB1-ben szereplő Debrecen középpályása bizakodóan tekint a következő idényre.

A DVSC 32 esztendős labdarúgója szerint nem fogja befolyásolni a csapat idei teljesítményét, hogy nem érkezett sok új igazolás az előző idényben kiesés ellen menekülő gárdához. Úgy látja, hogy az utánpótlásból az első együttes keretéhez tehetséges és motivált fiatalok kerültek, akik komoly szerepet vállalhatnak az új szezonban. Az pedig nem mellékes, hogy a szurkolók is szívesebben látnak saját nevelésű játékosokat a pályán a légiósok helyett.

Bizakodó azzal kapcsolatban, hogy a sok debreceni nevelésű játékost látva a szurkolók is közvetlenebbül viszonyulnak majd a csapathoz, személyes kapcsolatot alakítanak ki a labdarúgókkal, mint Sándor Tamásék idejében.

Lényegesnek tartja, hogy az idősebb játékosok terelgessék a fiatalokat, odafigyeljenek a rendre. Ebben nagy szerep hárul majd barátjára, az újonnan érkező Tisza Tiborra is, akivel kiegészülve egy taktikailag fegyelmezett, jó Debrecent láthatnak majd a szurkolók.

A válogatottbeli mellőzésért nem neheztel a szövetségi kapitányra, Bernd Storckra, és tiszta szívből szurkol a nemzeti csapatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!