labdarúgás

2020.05.10. 18:30

Új lebonyolítás lehet az NB III-as ligákban

Tolnai Népújság

Sajtóhírek szerint a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) felmerült, hogy már a 2020/2021-es idényre átszervezik az NB III-as focibajnokságok lebonyolítását. Az eddigi három csoport helyett négy csoportot alakítanának ki, s nem függőlegesen, hanem vízszintesen vágnák el az országot – jó eséllyel már a holnapi ülésen döntés születhet a változtatásról.

Jelenleg három 16 csapatot felvonultató osztályban (Nyugati csoport, Közép csoport, Keleti csoport) zajlanak a küzdelmek, az idei, félbeszakított szezon volt a hetedik, amelyben így dőltek el a helyezések.

Az új lebonyolítást a 2012/2013-as idény után (akkor éppen Tolna megye volt a Dráva-csoport rendezője, s öt együttes, a Szekszárd, a Bölcske, a Bonyhád, a Dombóvár és a Tolna is ebben a ligában indult) vezették be, de a csapatok többsége máig nem békült meg vele, hiszen vannak olyan meccsek, amelyekért a fél országot át kell utazniuk a fellépőknek.

A most is érvényes lebonyolítás mindegyik kiírásában csak a Szekszárdi UFC vett részt, a Bölcskei SE három év után kiszállt a „játékból”, míg a Paksi FC második számú gárdája négy idényt húzott le a Közép csoportban.

A szekszárdiak a mögöttünk hagyott csonka szezonban a tizenkettedik helyen végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!