Hallgassa élőben!

ASE (kosár)

A kezdetek 

A sportág paksi alapítói 1946-ban a kereskedelmi középiskola tanulói voltak, ahol 1948 őszétől Szentesi Alajos testnevelő tanár irányításával kezdődtek meg a szakszerű edzések és a bekapcsolódás a versenysportba. Az Atomerőmű SE 1979 évi megalakulásával egyidejűleg megalakult a kosárlabda szakosztály is Nagy János játékos edző szervező munkájának eredményeképpen. A játékos keretet kezdetben az atomerőmű dolgozói képezték, akik a sportágat hobbi szinten űzték.

A fokozatos fejlődés évei 

A 80-as évek második felére született meg az elhatározás az egyesület vezetésében, hogy a kosárlabda élsport legyen. A szakosztály vezetésével Csűrös Dénest bízták meg. A játékosállomány fokozatos megerősítésével és a szakmai munka minőségének javításával a férfi kosárlabda csapat előbb 1988-ban kivívta az első osztályú szereplést, majd a 90-es években az NB1/A csoport stabil résztvevőjévé, meghatározó csapatává vált. Ezen évek alatt több olyan edző is megfordult a csapatnál, akik ma is jól csengő nevek a szakmában (pl. Juhász Sándor, Vertetics István, Rezák László). Több magyar válogatott, illetve – légiósok személyében – más ország válogatottja is erősítette a paksi csapatot (Morgen Frigyes, Radovics József, Mokos Gábor, Gulyás Róbert, Boros Zoltán, Mérész Tamás, Rajkó Zsolt, a külföldiek közül pedig Dariusz Lukminas és Arunas Vysockas), de ami a legfontosabb, hogy itt nevelkedett és vált Európa szintű kosarassá Gulyás Róbert. A 90-es évek dinamikus fejlődése után a magyar bajnokságban az ASE az 1998/1999-es szezonban az alapszakasz 4. helyét szerezte meg. A rájátszásban egy előrehozott döntőnek is tekinthető Albacomp-ASE párharcban a későbbi bajnoktól 3-2 arányú szoros vereség után nem jutott a döntőbe és végül a 4. helyen végzett, ami addigi legnagyobb siker volt.
Nagy sikernek könyvelhető el, hogy ugyanebben a szezonban a nemzetközi kupában is kiválóan szerepelt a csapat, a rangos Saporta kupában bejutott a legjobb 16 közé. Ebben a sorozatban hazai pályán legyőzte a nagyhírű AEK Athent és csak szoros küzdelemben maradt alul hazai pályán a későbbi döntős Pamesa Valencia ellen. Ebben az időszakban a csapat edzője Rezák László volt, akit 1999 nyarán Fodor Péter váltott a kispadon.

Az aranykorszak

A 90-es évek fejlődését az 1999/2000 évi szezon váratlan 9. helyezése törte meg. 2000. elején változás történt a szakosztály vezetésében és működésében. Az egyesület elnöksége a szakosztály munkáját több mint 15 évig irányító Csűrös Dénes helyett Tóth Jánost bízta meg a szakosztályelnöki feladattal és ezzel kezdetét vette a klub aranykora, mely során négy bajnoki arany és négy kupagyőzelem mellett még számtalan éremmel gazdagodott klub.

A 2000/2001 szezon kezdetére jelentős átalakuláson ment át úgy a szakosztály irányítása és gazdálkodása, mint a csapat összetétele. A 2000-2003. évek közötti időszakban a csapat gerincét kisebb változásokkal olyan játékosok képezték, mint a válogatott Czigler László, Fodor Gergely, Mészáros Zalán és Sitku Ernő. A légiósok közül kiemelendő az egyik legjobb magyarországi légiósként nyilvántartott Terrence Davis vagy a küzdeni tudásáról ismert Vaidas Jurgilas. A csapat összetétele valamint a szakmai, szervezeti és gazdasági háttér megalapozta ezen évek soha nem látott sikereit, ami egy bajnoki címben (2002), két Magyar Kupa győzelemben (2001, 2003) egy bajnoki második (2001) és egy magyar kupa második (2002) helyezésben testesült meg.

2003. nyarán a Falcotól érkező Zsoldos András vette át a csapat szakmai irányítását Fodor Pétertől, aki négy évig volt az ASE vezető edzője. Első – 2003/2004-es – szezonban annak ellenére, hogy válogatott játékosok távoztak a csapatból (Sitku Ernő, Fodor Gergely) a csapat bejutott a bajnoki döntőbe, ahol végül a Kaposvár diadalmaskodott 3:1-es összesítéssel. Zsoldos András második évében elbúcsúztunk Terrence Davistől, aki négy évig volt a közönség egyik kedvence. Helyette érkezett Chris Monroe, aki méltó helyettesnek bizonyult. Érkezett a cseh válogatott Jan Pavlík is az irányító poszt megerősítésére. Velük, valamint a már említett rutinos magyarokkal a fedélzeten a csapat szinte mindent megnyert a következő két évben, amit csak lehetett: két bajnoki cím mellé egy Magyar Kupa arany és egy ezüst került a vitrinbe. A 2004/2005-ös döntőben a Debrecent múltuk felül szoros csatában (3:2), a következő évben pedig az Albacompot gázoltuk le ellenállhatatlan játékkal (3:0). A két hazai rendezésű Magyar Kupa döntőből az elsőt megnyertük az Albacomp ellen, míg a következő évben egy végletekig kiegyensúlyozott mérkőzésen a Kecskemét diadalmaskodott. A 2006/2007-es szezon kissé gyengébben sikerült az előző évekhez képest, ami részben a sok sérülésnek is volt betudható. A négy közé jutásért az ASE 3:1-es vereséget szenvedett a szombathelyi Falco ellen, így a bajnokság 5. helyén végzett.

A 2007/2008-as évet új edzővel, a Körmendről érkező Sabáli Balázzsal és szinte új játékoskerettel kezdte meg az ASE. Kicserélődött a teljes külföldi sor, valamint 9 év után távozott Czigler László. Az ő helyét a korábbi paksi legenda, Gulyás Róbert vette át. A Magyar Kupában immár „hagyományosan” idegenben sikerült győzedelmeskednünk. Szombathelyen előbb a Körmendet, majd a helyi Falcot sikerült legyőznünk. Sajnos a bajnokságban az alapszakasz 5. helye után újra a negyeddöntő jelentette a végállomást (Albacomp-ASE 3:2). 2008/2009-es szezon jó kezdése után visszaestünk, amit játékos-cserékkel és nem utolsó sorban új edzővel próbált az ASE megoldani. Sabáli Balázst a Kaposvárról érkezett Dzunic Branislav váltotta, kinek vezetésével egy szenzációs hajrával a bajnoki alapszakasz 2. helyét szerezte meg az Atomerőmű. Az English, Williams, Gosa, Csaplár-Nagy, Gulyás, Mészáros, Kiss, Johnson, Panta, Medve fémjelezte csapat aztán a rájátszásban mindössze egy meccset veszítve, ellentmondást nem tűrő játékkal szerezte meg a klub negyedik, és egyben máig utolsó bajnoki címét is. (Negyeddöntő: ASE-Szolnok 3:1, elődöntő ASE-Falco 3:0, döntő Pécs-ASE 0:3)

A közelmúlt

Ez volt az utolsó cím, amit be tudott gyűjteni a piros-kék egyesület, annak ellenére is, hogy a 2008 óta eltelt időszakban több bajnoki és kupadöntőben is megfordult a csapat. A kispadon megfordult Horváth Imre, Völgyi Péter, Enrique Gutierrez Garcia, Schmidt Béla (2x), Dzunic Branislav (ismét), Gediminas Petrauskas és Teo Cizmic (jelenleg az ő kezében van a marsallbot) is, de az újabb aranyak még váratnak magukra. Időközben Horváth Ákos, Vojvoda Dávid, Kámán Tamás, Körtélyesi Gergely, Tóth Ádám, Morgen Ferdinánd, Eilingsfeld János és Ruják András, valamint Hermann János masszőr révén újabb válogatottjai is voltak a klubnak.

A szakosztály vezetését 2016 nyarán a leköszönő Tóth Jánostól a klub korábbi játékosa, a piros-kék színekben kétszeres magyar bajnok Jan Pavlík vette át, akinek irányítása alatt remélhetőleg újabb érmek kerülnek majd a vitrinbe.

kosárlabda / 3 éve
Rónai Gábor
A Tisza-partiak úgy szórták a triplákat, mint edzésen, és bár voltak időszakok, amikor az ASE visszajött a meccsbe, a szünetre így is tizenhárom pontos előnyt szereztek Vojvoda Dávidék.
Morgen Ferdinánd emléktorna / 4 éve
Az egyik legtehetségesebb magyar kosárlabdázónak tartott, tragikusan fiatalon, 21 esztendős korában elhunyt Morgen Ferdinánd tiszteletére rendezi meg emléktornáját az Atomerőmű SE.

Levente Péter portréja Szeri Árpád
Színjátszó szárnyait még a szekszárdi gimnáziumban bontogatta
nemzetpolitika / 14 perce
Menczer: ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog
Az államtitkár közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁTHÉ JÁNOS volt tűzoltószázados szekszárdi lakos 76 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. október 20-án, szerdán, 13 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja: felesége, lánya és veje
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POGONYI PÁL bonyhádi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy ÖZV. ZALETNIK GYÖRGYNÉ Pannika 84 éves korában csendesen elment. 2021. október 21-én csütörtökön, 16 órakor búcsúzunk Tőle a szekszárdi alsóvárosi temető szórókútjánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatóján részt vesznek. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMONNÉ GÁSPÁR MÁRTA volt majosi lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 22-én, pénteken, 13 órakor lesz a majosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SEBESTYÉN SÁNDOR aparhanti lakos halálának 10. évfordulójára ,,Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk, s nem feledünk Téged!" Szerető családod
Szerettünk emlékének ... MEGEMLÉKEZÉS SZABÓ LÁSZLÓ halálának 10. évfordulóján ,,Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább." Akik Őt igazán szerették
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PERE ISTVÁN szekszárdi lakos 77 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. október 19-én, kedden, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÜTTER VILMOSNÉ szül.: Müller Erzsébet majosi lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. október 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz a majosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÖRÖCZ GYÖRGY szekszárdi lakos 72 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021.október 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető felesége és gyermekei
MEGEMLÉKEZÉS SIMON SÁNDOR 1980-2002 ,,Múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDRÁSINÉ HORVÁTH ERZSÉBET volt id. Friedrich Béláné szekszárdi lakos 76 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. október 15-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család

Hálás köszönetünket fejezzük ki a Kadarka utcai idősek otthona ápolóinak, valamennyi dolgozójának, édesanyánk HEPP ÁDÁMNÉ Teri néni lelkiismeretes, odaadó, gondos ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEPP ÁDÁMNÉ szül.: Hilcz Teréz szekszárdi lakos 91 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. október 14-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIHÁLY sióagárdi lakos 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 13-án, szerdán, 15 órakor lesz a sióagárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAJTÁR LÁZÁRNÉ szül.: Forrai Margit bonyhádi lakos életének 70. évében elhunyt. Temetése 2021. október 13-án, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS FÜLEKI FERENC volt szekszárdi lakos halálának 1. évfordulójára ,,Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. A halál nem jelent feledést és véget, amíg élnek azok akik szeretnek Téged." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya és nagymama FAZEKAS BOLDIZSÁRNÉ szül.: Orbán Erzsébet kétyi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 14-én, csütörtökön, 16 órakor lesz a kétyi temetőben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
CSÉRY LAJOS (1901-1980) evangélikus lelkész úr a Dombóvár Gyülekezet megszervezője és a templom építtetője 120 éve 1901. október 10-én született. Szeretettel Őreá emlékezünk: 5 unokája és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ SÁNDOR szekszárdi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 16-án 11 órakor lesz az Újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
labdarúgás / 1 órája
Nyolc meccs vár még a Paksi FC-re a bajnokságban
Tolnai Népújság
rongálás / 1 órája
Fizethet az ásóval támadó feldúlt asszony
Ihárosi Ibolya
tűzeset / 1 órája
Lángolt egy autó Regölyben
TEOL (Forrás: katasztrófavédelem)
Mesterséges intelligencia / 2 órája
Bármilyen nyelvre szinkronizálhatják a filmeket – a színész hangjával
konferencia Pakson / 2 órája
Fejben kezdődik el a környezet védelme
Gazsó Rita
európa-liga / 2 órája
Glasgow-ban szerezheti meg első pontjait a Fradi