Jegyzet

2022.05.05. 06:30

A mór megtette…

„Mindennek a kulcsa az össz­hang. Egy belgiumi sportigazgatói képzésen tanították nekem, hogy az öltöző összetételénél figyelni kell arra, hogy a játékosok mentalitásban, korban, játéktudásban jól kiegészítsék egymást, összhangban legyenek egymással és a szakmai stábbal is. Mindig van olyan játékos, aki elégedetlen, mert kevesebbet játszik a reméltnél, de úgy gondolom, ha nem lenne meg a közös nevező a játékosok és a vezetőedző között, akkor nem tudtuk volna elérni a mostani eredményeket. Márpedig amíg ez megvan, a stáb élvezi a bizalmat.”

Nagy Miklós, a Vasas sport­igazgatója így válaszolt arra a kérdésre, Kuttor Attila marad-e az NB I-be visszakerült csapat vezetőedzője.

Nos, korunk kommunikációs gyakorlata alapján ebből arra következtethetünk, 

noha Kuttor Attila élvezi a bizalmat, van oka az aggodalomra. 

Amennyiben ugyanis vitán felül állna, hogy a következő évadban is ő irányítja a Vasast, Nagy Miklós valahogy így felelt volna: „Ez nem is kérdés. Négy keserves év van mögöttünk. Ezen idő alatt Kuttor Attila a hetedik edzőnk, vele sikerült végre elérni a hőn áhított célt, amit nemcsak a klub vezetői, hanem a szurkolók is joggal elvártak. Semmi okunk sincs a változtatásra, mi több, azon dolgozunk, hogy meghosszabbítsuk Kuttor Attila szerződését.”

Ehelyett a sportigazgató a belgiumi képzésről, az öltöző összetételéről, a keret és a stáb közötti összhang fontosságáról beszélt tudálékosan, valójában mégis közhelyszerűen.

Hogy teljes legyen a kép, idézzük fel az év eleji fejleményeket. A Vasas a Csákvár elleni 4–1-es győzelem mellett három 0–0-s döntetlennel kezdte a naptári évet. Ha a 25. fordulóban nem csikarja ki az 1–0-s győzelmet Kecskeméten, nem csupán a feljutásba, hanem a Kuttor Attilába vetett hit is megingott volna. A zuhanyhíradó szerint a vezetőedző és a keret közötti, különben sem harmonikus kapcsolat akkoriban mélypontra jutott. Kétségtelen, sikerült túllendülni rajta, a Vasas a bajnokság hajrájában faképnél hagyta a riválisait. A tüske azonban már csak olyan, hogy ha ki is húzzák, a helye még sokáig meglátszik és sajog. A feljutást persze nem adják ingyen, mégis, könnyebb azt kivívni, mint a bennmaradást az NB I-ben. A Vasas vezetőinek több szempontot is mérlegelniük kell. Éppen azért Nagy Miklós arra is kitérő választ adott, vajon a Vasas eleget tesz-e a főtámogató OTP, azaz Csányi Sándor kívánalmának, miszerint az NB I-ben is csak magyar labdarúgókat foglalkoztasson.

A mór megtette a kötelességet. A többit majd meglátjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!