JEGYZET

2020.09.17. 06:30

Kispad, nagy színtér

Bódi Csaba

Huszonöt nap múltán következett a kenyértörés. Edzőként Bölöni László és a KAA Gent kapcsolatában ekkor jött el a pillanat, hogy a belga élvonalban meglehetősen visszafogottan kezdő gárda (öt mérkőzést követően három pont szerepel a klub neve mellett) és a 67 éves szakember szakítson egymással. A váltás konkrét okait nem részletező írás az egyletnél uralkodó kaotikus állapotokra utal. Találgatásokba kár lenne belemenni, a tény ettől fontosabb, no meg annak rögzítése, hogy a szakértelem önmagában nem elegendő, ha nem párosul hozzá közös akarat a körülményeket biztosító vezetés részéről.

De ha már kedd (a sportnapilapban ekkor jelent meg a Bölöni búcsújáról szóló írás) és Belgium, akkor álljon itt másik honfitársunk, történesen egy újabb szakmabeli esete.

Bukrán Gábor labdarúgóként tapasztalhatta azt, hogy illethetik bármilyen pozitívan a teljesítményt az újságírók és/vagy a nézők, mindig az edzők szava és döntése számít abban, ki és mikor szerepel egy csapatban, urambocsá, a válogatottban. A 44 éves hajdani futballista húsz évvel ezelőtt húzta magára először és utoljára a nemzeti trikolort. 2000. február 23-án az Üllői útra Ausztrália csapata jött, látott és győzött (3–0-ra), ami után Bukrán – noha azon kevesek közé tartozott, akik játékára nem lehetett panasz – többé már nem kapott meghívót a legjobbak közé. Bicskei Bertalan kegyei közül kiesett a középpályás.

Rég történt és bár szép nem volt (semmilyen szempontból) Bukrán Gábor négy ország csapatait magában foglaló játékos-pályafutást követően most tart ott, hogy hasznát vegye UEFA A-licences edzői képesítésének, miközben a civil életben biztosított ő és családja egzisztenciája. Mint mondta, nagyon alacsony szinten nem akarta kezdeni, az első vagy a másodosztályban pedig teljesen esélytelen lett volna kispadhoz jutni, így a negyedik ligának megfelelő, úgynevezett II. osztályú amatőr bajnokságban érdekelt klubnál vállalt munkát Belgiumban.

Nincs ez másképp itthon sem, azzal a kitétellel: nem mindegy, ki, honnan indul és milyen ugródeszkák segítik a fentebb jutását.

A győzelem a csapat érdeme, a vereség után az edző hibás – hangzik az ismert megállapítás. Lehet valaki 108-szoros vagy akár csak egyszeres válogatott futballista, mindig az eredmények minősítenek. Bölöni már ismerik a buktatókat, Bukrán még előtte áll az árkoknak.

A kispad világa nagy színtér, ahol gyakran törik a kenyér, a kalácsból pedig keveseknek jut.

Címkék#Bódi Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!