botrány

2018.04.01. 09:17

Szabadlábon a brazil elnök korrupcióval gyanúsított munkatársai

Elrendelte szombaton Michel Temer elnök több közeli munkatársának szabadlábra helyezését a brazil legfelsőbb bíróság. Az illetőket két napig tartottak fogva a kikötői szektorban elkövetett állítólagos szabálytalanságok ügyében folyó nyomozásban.

„Nincs tovább jogalapja” őrizetben tartani ezeket az embereket – vélte Luís Roberto Barroso, az üggyel megbízott bíró. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy egy 2017 májusában elfogadott rendelettel kedvező helyzetbe akartak-e hozni kikötői vállalatokat.

Az elnök ügyvédei azzal érvelnek, hogy a szóban forgó rendelet csak az 1993-ban javasolt és közbeszerzési eljárásokon jóváhagyott koncessziókat érvényesítette.

Az elnöki hivatal által nyilvánosságra hozott közlemény szerint az államfő pénteken úgy vélte, hogy a bűnügyi vizsgálattal azt akarják megakadályozni, hogy októberben indulhasson az újraválasztásáért.

Az igazságszolgáltatás „önkényuralmi módszereket” alkalmaz, hogy „tönkretegye Michel Temer elnök hírnevét” – tette hozzá az elnöki hivatal.

Csütörtök reggel tíz embert állítottak elő és helyeztek előzetes letartóztatásba a nyomozás keretében, közöttük Temer legalább négy közeli munkatársát.

Az előállítottak nevét a hatóságok hivatalosan nem tették közzé, de helyi médiumok megemlítették José Tunes ügyvéd, Temer barátja és volt közeli munkatársa, valamint Joao Baptista Lima nyugalmazott ezredes, az államfő közeli köre egyik tagjának a nevét. Médiaértesülések szerint őrizetbe vették Wagner Rossi volt mezőgazdasági minisztert és António Celso Greccót, a Rodimar kikötővállalat tulajdonosát is, ez utóbbi cég ellen az elnök nevét is besározó korrupcióellenes vizsgálat folyik.

Temer tavaly kétszer épp hogy csak elkerülte, hogy korrupció miatt vizsgálat induljon ellene, a parlament mindkét esetben nagy többséggel a mentelmi joga fenntartása mellett döntött.

Az elnök a múlt héten kijelentette, hogy „gyávaság” lenne a részéről nem indulni az októberi elnökválasztáson, holott 2016-ban történt hivatalba lépése óta eddig az ellenkezőjét hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában