Sztárvilág

2010.05.14. 11:15

Korda tönkremehet!

Nagy bajban van a pókernagypapa, akár csődbe is mehet! Egy május elsejével életbe lépett törvény szerint ugyanis egy pókerklub nem működhet tíz asztalnál többel, a bevétel után pedig 40 százalékos adót is kell fizetni. A klubtulajdonos Korda György szerint azonban ezek a feltételek egyet jelentenek az éhenhalással.

NANA.HU

Kiakasztotta az új pókertörvény Korda Györgyöt. A kártyajáték hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egymás után nyíltak az utóbbi években a klubok, internetes fogadóhelyek. Honatyáink viszont rájöttek: az új szenvedélyből akár kaszálni is lehet, hiszen egy-egy versenyen nem kis pénzek forognak kockán, illetve kártyán. A kártyázásra alkalmas klubok zsúfolásig tömve vannak, tehát nekik is biztos nagy bevételük van.

A hónap elejétől ezért egy pókerterem már nem működhet 10 asztalnál többel, ráadásul 40 százalék adót kell fizetni utána, a nevezési díjakat maximálták, valamint a terem 200 méteres körzetében nem lehet sem iskola, sem pedig egészségügyi intézmény – írta a Blikk.

Korda szerint – akinek egyébként a fővárosban két pókerklubja is van – ez a klubtulajdonosok számára egyet jelent az éhenhalással. Egyelőre azonban bízik, mégpedig abban, hogy hamarosan módosítják a törvényt. Azért addig is, amíg ez bekövetkezik, május elsejétől mindent az előírtaknak megfelelően működtet a termeiben, amelyek így nyereséget nem termelnek, sőt csak a pénzt viszik.

– Milliókat veszítünk, miközben arra várunk, hogy megkapjuk az engedélyeket. Tisztában voltam azzal, hogy új törvény lép hatályba, ezért mindent átszerveztünk az előírtaknak megfelelően. Az engedélyt azonban a mai napig nem kaptuk meg, így nem szervezhetünk pókerversenyeket. Viszont a személyzetet, a rezsit fizetnem kell, hogy ne menjenek el máshová – magyarázta a Blikknek Korda György, akinek utolsó reménye a törvénymódosítás. Ha ez nem történik meg, bizony teljes csőd fenyegeti a hazai pókertermeket, és velük Kordát.



A pókernagypapa ezért ki is talált egy megoldást: szerinte az lenne az üdvözítő, ha minden pókerasztal után évi fizetési kötelezettséget vezetnének be, belekalkulálva az állam hasznát is.
– Ezt minden más országban így csinálják – érvelt Korda, aki szerint, ha nem változik a törvény, az emberek vagy külföldön, vagy feketén fognak játszani. Ezt azonban bünteti a törvény. A kaszinókon kívül ugyanis tilos játszani. Ha a játéknak van pénzbeli, vagy bármilyen más értékbeli tétje is, akkor még otthon is! Pedig jelenleg nincs hova menniük a kártyajáték szerelmeseinek, mert ahogy Korda termei, az összes többi sem versenyeztethet addig, amíg nincs meg az engedélyük. Ez pedig hosszú hónapokig is eltarthat, addig meg marad a milliós veszteség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!