elismerés

2018.10.09. 12:51

A legjobb elsőfilmesek közé került Szilágyi Zsófia

A fiatal rendező Egy nap című alkotása is szerepel az Európai Filmdíj jelöltjei között.

Budapest, 2017. április 12. Szilágyi Zsófia rendező az Anna szerepét alakító Szamosi Zsófiát instruálja Egy nap című filmjének forgatásán a főváros XI. kerületében 2017. március 29-én. A film a Magyar Nemzeti Filmalap első egész estés mozifilmjeinek támogatására kiírt Inkubátor Program keretében nyert támogatást. MTI Fotó: Kallos Bea

Forrás: MTI

Fotó: Kallos Bea

A Európai Felfedezés 2018 – Prix FIPRESCI elismerést minden évben egy fiatal rendező veheti át első nagyjátékfilmjéért. A jelölt filmek közül az EFA több mint 3500 fős tagsága választja ki a győztest. A díj nyertese december 15-én Sevillában, a 31. Európai Filmdíj-átadón veheti át az elismerését.

A hat alkotás között szerepel Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje, amely egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejéről szól.

Az Egy nap a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén mutatkozott be, és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját. A főszereplő Szamosi Zsófi júniusban a kassai Art Filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznő Kék Angyal-díját, majd a Szarajevói Filmfesztiválon is a legjobb színésznő díjával jutalmazták.

Szilágy Zsófia filmje a belga Lukas Dhont egy tizenéves transzszexuális lányról szóló, Cannes-ban is díjazott Girl című drámájával; a grúz Ana Urushadze Scary Mother című drámájával; Gustav Möller thrillerével, A bűnössel; valamint a svájci Cyril Schäublin Those Who Are Fine és Adina Pintilie román-német-cseh-bolgár-francia koprodukcióban készült Ne érints meg! című alkotásával versenyez.

A díj idei jelöltjeiről egy bizottság döntött, amelynek tagja volt Katriel Schory (Izrael), az EFA igazgatósági tagja, Mihai Chirilov (Románia) és Azize Tan (Törökország), valamint a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) három képviselője, Isabelle Danel (Franciaország), Robbie Eksiel (Görögország) és Michael Pattison (Egyesült Királyság) – olvasható a közleményben.

Borítókép: Szilágyi Zsófia rendező

MTI/Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában