Egy szombaton az Alisca Rádió mikrofonja előtt találta magát

Álmodozó gyermek volt. Történelemtanárnak vagy régésznek képzelte el magát felnőttként, míg bele nem szeretett a tévézésbe. Szekszárdról Pécsre, onnan Budapestre került műsorkészítőnek. Most az egyik legnézettebb adás, a Fókusz szerkesztő-riportere az ötvenéves Dörmer Csaba, aki a természeti csodák világától a hadszínterekig számos helyről tudósított már.

– Volt a családban más médiás?

– Kétgyerekes családba születtem – mondja Dörmer Csaba –, édesapám kereskedőként, édesanyám hematológiai szakasszisztensként dolgozott. Senkinek nem volt köze a sajtóhoz, én számítottam az első fecskének. Gyermekkoromban imádtam olvasni, álmodozni, és történelemtanárnak, régésznek tudtam magam felnőttként elképzelni. Ennek ellenére Pécsett a jogon kezdtem tanulni, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én utam. Kerestem a helyemet. Egy kis vargabetűt követően, 25 évvel ezelőtt, egy szombat este váratlanul az Alisca Rádió mikrofonjánál találtam magam – köszönet ezért Kovács Gábornak –, és ott éreztem meg, hogy ez az, amire vágytam. Nemsokára jött a Szekszárdi Városi Televízió, és pontosítottam: a tévézés az igazi szerelem. Három év VTV után kerültem Pécsre, az akkor induló RTL Klub dél-dunántúli tudósítójának, majd kicsit besokallva a bulvártól, következett három év nyugalom az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában. Aztán Duna Tv, MTV ismeretterjesztő műsorok, dokufilmek, és 2005 óta ismét az RTL csapatát erősítem, immár Budapestről. A nézők többsége a Fókuszból ismerhet. A családomban, az utánam jövők érdeklődve figyelik a munkámat, de nem akarnak követni. A lányom gyógypedagógusnak, a fiam gazdasági informatikusnak tanul.

– Legutóbb egy izlandi riportod volt látható. Merre jártál a világban? Melyek voltak legemlékezetesebb forgatásaid?

– A munkám rendkívül változatos. Olyan helyekre jutottam eddig el, amiről más csak álmodhat: az operabáloktól a szénbányák mélyéig, a világ tetejéről a háborús hadszínterekig. Nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, számos szívmelengető vagy éppen megdöbbentő történetet dolgoztam fel. Az országok a teljesség igénye nélkül: Afganisztán, Irak, Törökország, Jordánia, Egyiptom, Japán, Szudán, Etiópia, Dél-Afrika, Fülöp-szigetek, Egyesült Arab Emirátusok, India, Sri Lanka, Nepál, Tajvan, Japán, Ukrajna, Írország, Egyesült Királyság, Izland, Spanyolország. Voltam az iraki Mosulban, a frontvonaltól kb. 100 méterre, ahol igencsak ropogtak a fegyverek, és találkoztam a városból, az ISIS elől menekülő családokkal. Forgattam a délszláv háború után megmaradt aknamezők egyikén Horvátországban, ahol a tűzszerész közvetlenül előttünk hatástalanította a gyilkos szerkezeteket. Ukrajnában a krími háború áldozataival találkozhattam, családok meséltek arról, hogy hullottak a kertjükbe a lelőtt maláj utasszállító darabjai. Jártam Nepálban közvetlenül a földrengés után, majd két évvel később a Himalájában, a Mount Everest alaptáborában. Mindig próbálom bemutatni a valóságot és azt, amit ott tapasztalok, érzek. Ez a riporter dolga. Hogy közel hozza a világot, mutassa meg a távoli szépségeket, és azt is, hogy mire van szükségük azoknak, akik szenvednek, nélkülöznek. Mindig rengeteg a visszajelzés, felajánlás érkezik, jó látni, hogy a nézők maximálisan segítőkészek.

– Konkrétan mi a feladatod, a munkaköröd a Fókusznál?

– Szerkesztő-riporter vagyok és felelős szerkesztő. Az első azt jelenti, hogy „terepen” dolgozom, ami lehet a szomszéd utca, Debrecen, Bécs vagy Abu Dhabi is. A másik titulus pedig azt a személyt jelöli, aki irányítja a riporterek munkáját és felel a napi adásért. A nézettség nagy, de hullámzó. Függ a riportok témájától, minőségétől, de attól is, hogy mennyien követték figyelemmel az előttünk lévő műsort, illetve mi megy éppen a konkurens adókon. A Fókusz mellett gyakran forgatok a XXI. század című műsorba, amit szintén nagyon szeretek, illetve most immár fél éve egy új dokusorozatot készítünk, Isten veled, Magyarország címmel, ahol külföldön élő, odaköltöző magyarok életét mutatjuk be.

– Van-e szabadidőd, hobbid, és e sok utazás mellett, hazautazol-e olykor Szekszárdra? Kötődsz-e még a városhoz?

– A munkám a hobbim. Az időm tetemes részét azzal töltöm, méghozzá örömmel. Ha tehetem, még mindig viszonylag sokat olvasok, filmeket, televíziós sorozatokat nézek. Budapestre költöztem, itt lakom a családommal már 15 éve, de a szívem mélyén szekszárdi maradtam. A szüleim sajnos már nem élnek, de ha tehetem, hazajárok, és minden alkalommal megtapasztalom azt a nyugalmat, amit számomra csak Szekszárd adhat.